Csapó Ádám: Hotel California
2023.08.21
DISZTÓPIA
Iszonyat nehéz erről a regényről írnom, mert épp azokat foglalja magába a fülszövege, amit magam is mondanék:
"Mi történik, ha minden, ami eddig keretet adott az életnek, megszűnik, és csak az erő számít? Hogyan lehet túlélni ott, ahol az erősebb bármit megtehet? Dikéd Erik mindent elveszített, életének a bosszú ad értelmet. A magányos bosszúálló, bár nem akarta, szép lassan legendává válik. A regény komoly társadalmi, morális, etikai kérdéseket vet fel, lebilincselő stílusban, nem nélkülözve a humort sem. Zseniálisan építi be a zene, az irodalom és a filmművészet egyes elemeit a történetbe, mindig többet adva az olvasónak, mint amit várna."
Ez a kötet számomra cseppet sem volt könnyed olvasmány, még ha önmagát sem veszi igazán komolyan...
A szerző egyedi stílusával, és a világgal, amit a regényben kiépített, plusz ahogy-amilyen gondolatokat elültetett a történetbe, összességébe nézve eléggé kiábrándító és szellemileg megterhelő disztópikus képet festett számomra.
Tagadhatatlanul nagyon intelligens, művelt írót ismerhettem meg a személyében, aki megannyi bölcs mondatot rejtett a regény sorai közé, viszont olyan szinten tömény volt számomra az írásmódja, hogy sokkal inkább lefárasztott, mint kikapcsolt. Gondolok itt pl. a történetbe fűzött zenei-, irodalomi-, és filmművészeti elemeire, amiknek épp csak egy részével voltam tisztában, pedig azokból ítélve, amik ismerősek voltak számomra, nem áll messze az ízlésünk egymástól... és annyira süldő gyereknek sem mondanám magamat (sőt, egyesek szerint már fél lábbal a sírban állok), hogy a korom végett néztem volna gyakran bután egy-egy zenei- vagy filmes hasonlata/poénja közben - mert sajnos lévén, hogy nem ismerem őket, így meg sem érthettem, emiatt pedig zavaróak voltak számomra. Épp ezért az ilyesmi elemek inkább rontották az olvasói élményemet, mint hogy értékelni tudtam volna őket. Ezügyben pedig a "kevesebb néha több" elgondolás alkalmazása nálam célravezetőbb lehetett volna, mert ez a regény nagyonis dúskál az ilyen jellegű elemekben.
A másik, ami kimerítően hatott számomra, az a könyv szövegének stilisztikai szerkesztése. Olyan jellegű, mintha egy egyöntetű-egybefüggő kéziratot kellett volna olvasnom (lehet, hogy az is?), ami viszonylag hosszú fejezetekre van bontva. A fejezeteken belül pedig hiányoltam némi légiességet, ami érthetőbbé, és emészthetőbbé tette volna a szöveget. Gondolok itt mondjuk azokra a részekre, amikor minden nemű átmenet nélkül a történet egyszer csak váltott egyet, és hirtelen az egyik karakter álmában kötöttem ki, aztán a múltjában, aztán megint a jelenében. És ezeket rendkívül nehéz volt követni, mert egybefüggő szövegként, (kis híján) totál teleírt oldalakon jelent meg akár egyszerre mind a három. Ezek nekem igencsak megfeküdték a gyomromat, számomra így nagyon nehéz volt követni, hogy ki-kivel-hol-mikor-mit-miért ügyködik épp a sztori folyamán, amit amúgy akkor sem lenne könnyű követni, ha igényesebb módon lett volna megoldva ezen részek elkülönítése.
Úgyhogy ezek miatt e könyv olvasása számomra egy kisebb küzdelemmel ért fel, úgy lefárasztott, mintha tankönyvet olvastam volna.
Viszont világában és mondanivalójában bőven adott annyit, amiért határozottan állíthatom, hogy megérte kiolvasnom, és akik érdeklődését felkelti a borítója és fülszövege, jó eséllyel hasonlóan így lesznek vele.
A véleményem kissé negatív hangzású lehet, de ez is inkább annak köszönhető, hogy a fülszöveg már megemlíti a "komoly társadalmi, morális, etikai kérdések"-et a könyv kapcsán, holott ezeket tudnám én is a leginkább kiemelni, mint pozitívumokat. Max. annyit megsúgok, hogy pl. a rasszizmus témája is előkerül a történet folyamán, méghozzá egy egészen egyedi, különleges módon, ami nekem kifejezetten tesztett.
A negatívnak tűnő véleményem ellenére árulkodó lehet, hogy az 5-ből 4 csillagos értékelést kap tőlem a molyon, ami még a bőven "jó" kategóriának számít tőlem. Ezzel talán jobban kitudom fejezni a vele kapcsolatos érzéseimet, mint írásban...
Örülök, hogy olvashattam, és további sok sikert a szerzőnek!
"Talán az esély a meghalásra lehet a kulcsa az esélynek a túlélésre..."
"Mi történik, ha minden, ami eddig keretet adott az életnek, megszűnik, és csak az erő számít? Hogyan lehet túlélni ott, ahol az erősebb bármit megtehet? Dikéd Erik mindent elveszített, életének a bosszú ad értelmet. A magányos bosszúálló, bár nem akarta, szép lassan legendává válik. A regény komoly társadalmi, morális, etikai kérdéseket vet fel, lebilincselő stílusban, nem nélkülözve a humort sem. Zseniálisan építi be a zene, az irodalom és a filmművészet egyes elemeit a történetbe, mindig többet adva az olvasónak, mint amit várna."
Ez a kötet számomra cseppet sem volt könnyed olvasmány, még ha önmagát sem veszi igazán komolyan...
A szerző egyedi stílusával, és a világgal, amit a regényben kiépített, plusz ahogy-amilyen gondolatokat elültetett a történetbe, összességébe nézve eléggé kiábrándító és szellemileg megterhelő disztópikus képet festett számomra.
Tagadhatatlanul nagyon intelligens, művelt írót ismerhettem meg a személyében, aki megannyi bölcs mondatot rejtett a regény sorai közé, viszont olyan szinten tömény volt számomra az írásmódja, hogy sokkal inkább lefárasztott, mint kikapcsolt. Gondolok itt pl. a történetbe fűzött zenei-, irodalomi-, és filmművészeti elemeire, amiknek épp csak egy részével voltam tisztában, pedig azokból ítélve, amik ismerősek voltak számomra, nem áll messze az ízlésünk egymástól... és annyira süldő gyereknek sem mondanám magamat (sőt, egyesek szerint már fél lábbal a sírban állok), hogy a korom végett néztem volna gyakran bután egy-egy zenei- vagy filmes hasonlata/poénja közben - mert sajnos lévén, hogy nem ismerem őket, így meg sem érthettem, emiatt pedig zavaróak voltak számomra. Épp ezért az ilyesmi elemek inkább rontották az olvasói élményemet, mint hogy értékelni tudtam volna őket. Ezügyben pedig a "kevesebb néha több" elgondolás alkalmazása nálam célravezetőbb lehetett volna, mert ez a regény nagyonis dúskál az ilyen jellegű elemekben.
A másik, ami kimerítően hatott számomra, az a könyv szövegének stilisztikai szerkesztése. Olyan jellegű, mintha egy egyöntetű-egybefüggő kéziratot kellett volna olvasnom (lehet, hogy az is?), ami viszonylag hosszú fejezetekre van bontva. A fejezeteken belül pedig hiányoltam némi légiességet, ami érthetőbbé, és emészthetőbbé tette volna a szöveget. Gondolok itt mondjuk azokra a részekre, amikor minden nemű átmenet nélkül a történet egyszer csak váltott egyet, és hirtelen az egyik karakter álmában kötöttem ki, aztán a múltjában, aztán megint a jelenében. És ezeket rendkívül nehéz volt követni, mert egybefüggő szövegként, (kis híján) totál teleírt oldalakon jelent meg akár egyszerre mind a három. Ezek nekem igencsak megfeküdték a gyomromat, számomra így nagyon nehéz volt követni, hogy ki-kivel-hol-mikor-mit-miért ügyködik épp a sztori folyamán, amit amúgy akkor sem lenne könnyű követni, ha igényesebb módon lett volna megoldva ezen részek elkülönítése.
Úgyhogy ezek miatt e könyv olvasása számomra egy kisebb küzdelemmel ért fel, úgy lefárasztott, mintha tankönyvet olvastam volna.
Viszont világában és mondanivalójában bőven adott annyit, amiért határozottan állíthatom, hogy megérte kiolvasnom, és akik érdeklődését felkelti a borítója és fülszövege, jó eséllyel hasonlóan így lesznek vele.
A véleményem kissé negatív hangzású lehet, de ez is inkább annak köszönhető, hogy a fülszöveg már megemlíti a "komoly társadalmi, morális, etikai kérdések"-et a könyv kapcsán, holott ezeket tudnám én is a leginkább kiemelni, mint pozitívumokat. Max. annyit megsúgok, hogy pl. a rasszizmus témája is előkerül a történet folyamán, méghozzá egy egészen egyedi, különleges módon, ami nekem kifejezetten tesztett.
A negatívnak tűnő véleményem ellenére árulkodó lehet, hogy az 5-ből 4 csillagos értékelést kap tőlem a molyon, ami még a bőven "jó" kategóriának számít tőlem. Ezzel talán jobban kitudom fejezni a vele kapcsolatos érzéseimet, mint írásban...
Örülök, hogy olvashattam, és további sok sikert a szerzőnek!
"Talán az esély a meghalásra lehet a kulcsa az esélynek a túlélésre..."
Ha beszereznéd:
