Gombos László - A hidegháború és még 30 év
2022.12.13
TÖRTÉNELMI / ISMERETTERJESZTŐ
A szerző az előszóban egész jól kifejti e könyvének célját és mibenlétét, ami lényegében az, hogy megismertesse olvasóit Magyarország és a világ történelmét 1945-től (a II. Világháború végétől) egészen 2021-ig, leginkább olyan dolgokra hivatkozva, hogy ezzel az időszakkal az oktatási intézmények nem foglalkoznak eleget - pontosabban mondva kb semennyit - akik pedig mégis, azok nagyrésze pedig teljes politikai kontroll alatt van...
Laszló ezzel a kötettel azt hivatott megmutatni, hogy 1945 és 2021 között a világ más országainak történészei mit értek el ezen időszak kutatásaival, mindezt oly' módon megfogalmazva, hogy még a hozzám hasonlók is értsék, azaz akik nem jártasak igazán a történelmi, politikai vagy társadalmi témakörökben.

Ami azt illeti, voltak kételyeim, ugyanis én NAGYON azok közé tartozom, akiktől ez a "világ" tényleg távol áll. És mégis... ezzel a könyvvel egy óriásit léptem felé.
Mivel szakmailag releváns véleményt a könyv témáját illetőleg nem tudok mondani, így az olvasási élmény oldaláról tudom megközelíteni a dolgot...
Ahogy elkezdtem a kötetet, az előszóban olvasottak már az első oldalak ismeretei alapján bizonyosságot nyertek. Valóban nem igazán informáltak pl engem sem a tanáraink a 2.VH utáni időszakról...
És a szerzőnek valóban sikerült leegyszerűsíteni a szöveg megfogalmazásmódját olyan szinten, ami tényleg kellemesebbé és befogadhatóvá tette az amúgy alap esetbe véve cseppet sem egyszerű témáját - és ráadásul ahogy haladtam az olvasásával, egyre érdekesebbé is vált számomra.
Nem titkolom, 1993-ban születtem. Egyesek szerint már "benne vagyok a korba", mások szerint pedig még igen fiatal vagyok... A könyv témáját illetőleg viszont ebből csak annyi a lényeg, hogy ennyi idős fejjel tudhattam csak meg a korábban körülöttem történő társadalmi- és politikai "hogyanokat" és "miérteket". Hogy mire voltak alapozva pl egyes "szóbeszédek", és hogy mennyi minden van, amiről ha hallottam is, közel sem biztos, hogy aképp, ahogy az valójában volt. De a leginkább azt tudatosította bennem ez a kötet, hogy ezek a dolgok, amik tudtomon kívül anno velem/velünk történtek, mégis milyen hatással voltak ránk, a környezetünkre, a világunkra - és arra, ahol jelenleg tartunk társadalmilag és politikailag.
Hiánypótló kötet, ami 15 évnyi komoly kutatómunka eredménye - és ezt minden oldala jól tükrözi. A szerző igazi, őszinte odaadással készült olvasói elé tárni mindazt, amit mások jobb szeretnek elhallgatni, vagy épp hogy nem meg nem történtté nyilvánítani. Az utóbbi 75 év is a történelmünk része, és nem beszél róla senki - pont azért, mert sokan hallgatásba burkolózva igyekeznek a háttérben ellavírozni.
Emberek! Itt egy könyv, ami lerántja a leplet az utóbbi időszakról!
És ahogy a tanulás az alapoktól-, a jövő befolyásolása a múlt ismereténél kezdődik.
Szívből gratulálok a szerzőnek, mert a célját tekintentve a munkája már az én esetemben is megtérült. Köszönöm!
És te, kedves olvasó... Ha érdekel a közelmúlt, vagy ha érdekel a közeljövő, erre a kötetre szükséged lehet, hogy lásd mi az, ami mindenben ott van, de láthatatlan mód vesz körül: a múlt döntéseinek és tetteinek hatása a jelenünkre és jövőnkre - a világ jövőjére.