Kozma Ani - Kezdet és vég
2022.06.28
ROMANTIKUS / DRÁMA / CSALÁDREGÉNY
Ez a kötet azon könyvek egyike, ami kifejezetten a borítója által fogott meg. Ashley Redwoodnak nagyon sok olvasót köszönhetnek az írók, az egyszer biztos! A fülszövegét olvasva pedig máris a bevásárló kosaramban kötött ki.
Történetét tekintve egy nagyon tragikus és szomorú témát foglal magába, ami igenis megérdemelte, hogy megjelenjen, és többen is a részeseivé válhassanak - még ha csak olvasóként is.
Azaz a téma, és maga a történet kiemelt helyen áll nálam a szomorúbb, drámai (és épp egy lehelletnyit romantikus) könyvek között.
Viszont azt éreztem, hogy az írói stíluson/tudáson még bőven lenne mit csiszolni.
Gondolok pl a párbeszédekre... szerintem nagyon egysíkúak voltak, kissé olyan érzésem volt, mintha egyetlen karakter (azaz az elbeszélő maga) beszélgetett volna önmagával. Minden egyes monológ szinte teljesen egyforma stílusban íródott, mintha nem a beszélgető partnerktől származtak volna, hanem csakis egy személytől. Egyedül a pap stílusa volt igazán megkülönböztethető, mivel "jó paphoz híven" magasztosabb megfogalmazással beszélt, mint a többi karakter.
A történet egyik főszereplőjével, azaz annak elbeszélőjével (Annikával) pedig egyáltalán nem szimpatizáltam. Nagyonis megértettem a problémáit, és relative jogosnak is tartom a sérelmeit, de nagyon sok dologban egyáltalán nem értettem vele egyet. Viszont az általam olvasottakból úgy vélem, hogy az anyósa pont egy tükröt mutatott neki, egy tükröt az ő (rossz) tulajdonságai felnagyításával. Azaz az én olvasatomban Annika épp oly önző és hatalmaskodó volt, mint Éva. Csak... mindemellé még némi beképzeltség is társult...
Az egész könyvnek olyan hangulata van, mintha az írónő terápiás jelleggel kiírta volna magából a sérelmeit. Amiket, mint mondtam, csak részben érzek jogosnak...
Ahogy a cím is mutatja (Kezdet és vég), ez a történet valaminek a végét és valaminek a kezdetét jelenti, e kettőnek találkozását. Egész pontosan egy családban szinte egyidőben történik egy tragikus haláleset, és egy kisbaba születése. Eképp a családnak egy időben kell(ene) megélnie a gyász okozta keserűséget, és az újszülött hozta boldogságot. Hatalmas ellentétek, iszonyat nehéz téma.
A két tűz közé pedig a kisbaba apja, Dávid kerül. Miközben ő maga is gyászol, próbál segíteni a szüleinek is feldolgozni a testvére halálát, de emellett újdonsült apaként is igyekszik helyt állni a felesége, Annika mellett, s persze örülni a várva-várt kisfiának.
Azt hiszem, az egész regény az ő szemszögéből mutatva lett volna a legütősebb (de Annika szemszögével "kell" beérnünk)...
Továbbá megemlíteném, hogy a könyvben rengeteg a felhasznált irodalom. Olvasás közben a legtöbb esetben, mikor megszólalt a belső hangom, hogy "na, milyen okos gondolatok...!" - általában nem az írónő monológját olvastam, hanem épp egy önfejlesztő könyvből vett részletet.
Összességében azt mondhatnám, hogy a könyv témájának lényege a megértés, az elfogadás, az empátia, a megbocsájtás, és az újbóli egymásra találás, egymás támogatása és szeretete.
Az írónő által hozott történetet pedig az önfejlesztő könyvekből vett részletek szorosan vele összekapcsolódva vannak belefűzve, s így mintegy nyomon követhetjük a karakterek (első sorban Annika) fejlődését. Azaz a könyv végére kisimulni látszanak a karakterek közti ellentétek, mindenki megértéssel és megbocsájtással kezeli a másikat, ami által a kezdet és vég végre egybeforr, s haladhat tovább egy újabb, erősebb, és tisztább úton.
Ez a téma bőven megérdemli, hogy olvasva legyen, ezért is remélem, hogy az általam vélt negatívumok ellenére nem tántorítok el senkit sem, hogy a kezébe vegye! Főleg, mert amellett, hogy ez egy szomorú, és nagyon nehéz történet, rengeteg tanúlságot rejt magában. Úgyhogy ha valakit érdekel, de még hezitál, azt mondom, olvassa el!
Az írónőnek pedig még rengeteg tanulást, és további sok sikert kívánok!
(Az eredeti bejegyzés e könyvről 2022. júniusban íródott.)
Azaz a téma, és maga a történet kiemelt helyen áll nálam a szomorúbb, drámai (és épp egy lehelletnyit romantikus) könyvek között.
Viszont azt éreztem, hogy az írói stíluson/tudáson még bőven lenne mit csiszolni.
Gondolok pl a párbeszédekre... szerintem nagyon egysíkúak voltak, kissé olyan érzésem volt, mintha egyetlen karakter (azaz az elbeszélő maga) beszélgetett volna önmagával. Minden egyes monológ szinte teljesen egyforma stílusban íródott, mintha nem a beszélgető partnerktől származtak volna, hanem csakis egy személytől. Egyedül a pap stílusa volt igazán megkülönböztethető, mivel "jó paphoz híven" magasztosabb megfogalmazással beszélt, mint a többi karakter.
A történet egyik főszereplőjével, azaz annak elbeszélőjével (Annikával) pedig egyáltalán nem szimpatizáltam. Nagyonis megértettem a problémáit, és relative jogosnak is tartom a sérelmeit, de nagyon sok dologban egyáltalán nem értettem vele egyet. Viszont az általam olvasottakból úgy vélem, hogy az anyósa pont egy tükröt mutatott neki, egy tükröt az ő (rossz) tulajdonságai felnagyításával. Azaz az én olvasatomban Annika épp oly önző és hatalmaskodó volt, mint Éva. Csak... mindemellé még némi beképzeltség is társult...
Az egész könyvnek olyan hangulata van, mintha az írónő terápiás jelleggel kiírta volna magából a sérelmeit. Amiket, mint mondtam, csak részben érzek jogosnak...
Ahogy a cím is mutatja (Kezdet és vég), ez a történet valaminek a végét és valaminek a kezdetét jelenti, e kettőnek találkozását. Egész pontosan egy családban szinte egyidőben történik egy tragikus haláleset, és egy kisbaba születése. Eképp a családnak egy időben kell(ene) megélnie a gyász okozta keserűséget, és az újszülött hozta boldogságot. Hatalmas ellentétek, iszonyat nehéz téma.
A két tűz közé pedig a kisbaba apja, Dávid kerül. Miközben ő maga is gyászol, próbál segíteni a szüleinek is feldolgozni a testvére halálát, de emellett újdonsült apaként is igyekszik helyt állni a felesége, Annika mellett, s persze örülni a várva-várt kisfiának.
Azt hiszem, az egész regény az ő szemszögéből mutatva lett volna a legütősebb (de Annika szemszögével "kell" beérnünk)...
Továbbá megemlíteném, hogy a könyvben rengeteg a felhasznált irodalom. Olvasás közben a legtöbb esetben, mikor megszólalt a belső hangom, hogy "na, milyen okos gondolatok...!" - általában nem az írónő monológját olvastam, hanem épp egy önfejlesztő könyvből vett részletet.
Összességében azt mondhatnám, hogy a könyv témájának lényege a megértés, az elfogadás, az empátia, a megbocsájtás, és az újbóli egymásra találás, egymás támogatása és szeretete.
Az írónő által hozott történetet pedig az önfejlesztő könyvekből vett részletek szorosan vele összekapcsolódva vannak belefűzve, s így mintegy nyomon követhetjük a karakterek (első sorban Annika) fejlődését. Azaz a könyv végére kisimulni látszanak a karakterek közti ellentétek, mindenki megértéssel és megbocsájtással kezeli a másikat, ami által a kezdet és vég végre egybeforr, s haladhat tovább egy újabb, erősebb, és tisztább úton.
Ez a téma bőven megérdemli, hogy olvasva legyen, ezért is remélem, hogy az általam vélt negatívumok ellenére nem tántorítok el senkit sem, hogy a kezébe vegye! Főleg, mert amellett, hogy ez egy szomorú, és nagyon nehéz történet, rengeteg tanúlságot rejt magában. Úgyhogy ha valakit érdekel, de még hezitál, azt mondom, olvassa el!
Az írónőnek pedig még rengeteg tanulást, és további sok sikert kívánok!
(Az eredeti bejegyzés e könyvről 2022. júniusban íródott.)
Smink: Sóvári DóraFrizura: Harry GwechenbergerFotó: Pásztor Digi Gábor
