Farkas Bíborka: Druidaösvény - Az Istenek akarata I.

A fülszöveg bár szerintem az átlagosnál kissé hosszabbra (és a könyvet kinyitva, a borító még befelé is hajolva ad egy kis ízelítőt a storyból, a hátoldalon lévő behajló részen pedig az írónőről kaptunk némi infót - lásd a fotókon a kommenteknél...), de nagyon jól sikerült! Ha a borító eleje nem lett volna elég meggyőző, a hátulja tutira már révbe ért volna. 
Már megvettem a könyvet, és ki is volt tűzve, hogy az elsők között lesz az idén olvasottaknak, mikor hallgattam egy rádiós beszélgetést az írónővel ( https://www.facebook.com/groups/357346178944323/permalink/521812372497702/ ).Mivel ebből már nyilvánvaló volt, hogy milyen magas szinten tájékozott a kelta kultúra kapcsán, felötlött bennem, hogy lehet, hogy egy tankönyvet vettem!
Szóval elkezdtem olvasni, és képzeljétek...! Az is! De nem konkrétan az, csak az IS! Ugyanis mindamellett, hogy egy történetet mesél el nekünk, záporoznak a számunkra idegen, kelta (szak)szavak! De nincs ok az aggodalomra, csakúgy, mint a tankönyvekben - ezen szavak számozva vannak, és a lap alján meg is tudhatjuk, hogy mit jelentenek.
Elmondom... a suliban utáltam tanulni, a tankönyvek sem voltak a szívem csücskei. De ezt... IMÁDTAM!
A betűtípus is a "gondolati" részeknél jó választás volt, plusz érdekesség, hogy a szövegben itt-ott pár szónál, amikben "st" található, a "t" betű kapott egy kis "fülecskét". Gondolom, hogy ezzel is csak "keltásítani" szándékozták a könyv szövegét, viszont eddig még nem jöttem rá, hogy konkrétan miért és honnan is jött ez az ötlet - de ettől függetlenül nagyonis tetszik.
A storyról:Ahogy a könyv borítója, úgy vélem, a benne írott történet is hűen ábrázolja a kort és stílust. A nevek, a szavak, a mondatok megfogalmazása, a beszéd stílus és persze maga a történet témája is. Nevek terén van egy kedvencem, ami minden alkalommal megmelengette a szívemet: Dana (a főszereplőnk legidősebb nővére). Még a lovas munkáim során volt egy ilyen nevű lóval dolgom, és már jó ideje nem gondoltam rá, pedig nagyon szerettem, ritka kedves jószág volt, sokat köszönhetek neki. Ő előtte, és utána sem találkoztam a nevével még sehol. Pedig milyen szép...!
Pár sort ki is emelnék a szövegből, amikkel úgy vélem, elég jól tudom szemléltetni a stílust:
"Nem tőle tanultam, hogyan kell verset vagy históriát szerezni, maguktól fakadtak belőlem a szavak, olyan természetességgel, mint sziklahasadékból a forrásvíz."
"Én, aki a fel-fellobbanó háborúságból jöttem, nem bírtam megérteni, hogyan lehet békében élni.- Nektek nincsenek harcosaitok, Nagyanya. Fegyvereitek sincsenek? - kérdeztem egyszer a klánfőnöktől.Gyapjúövet készíteni tanított a tűz mellett, csontlapocskákat forgatva mozgékony ujjai között. Odakinn szakadt az eső.- Ó, dehogynem! - legyintett. - Csak nem mutogatjuk. A férfiak pedig akármikor képesek harcosokká válni. Ha eléggé feldühítik őket, bárkit agyonvágnak az evezőlapáttal!"
"Fionn hozzám fordult: nem csak ösztövér volt, de kis növésű is. Fiatal férfiú létére alig sarjadt egy kevés rőtbarna haj a tarkóján, domború homloka szinte világított. Sápadt arcát milliónyi szeplő pettyegette; olyan volt a feje, mint egy nagyra nőtt vadmadártojás. Élénk, vízkék szemében azonban az Istenek tüze lobogott, megszépítve éles vonásait. Hangja még Connorénál is öblösebben zengett."
...És ha már így szó esett Connorról: a kedvenc szereplőmmé vált. Jobb tanítót (és "apapótlékot") nem is kívánhatna magának az ember. Olyannyira szimpatikus számomra, hogy arra a kérdésre válaszolva, hogy ha tehetném, mely karakterrel találkoznék a könyveimből - ő lenne az. A könyv majdnem felénél van egy rész, ahol sanszosnak tartottam - "lehet, hogy neki eddig tartott a történet", és úgy aggódtam érte, hogy az utolsó fejezetekhez lapozva átfuttattam pár oldalon a szememet, hogy meg lesz-e még. Pedig nem szokásom az ilyen...
És amúgy gyanítom, hogy ez is az olvasólistám egyik legpörgősebbre íródott könyve, mivel ebben is épp hogy túl vagyunk egy "eseményen", már csöppenünk is bele a következőbe. És ráadásul hébe-hóba cikázunk az időben is (vannak visszaemlékezések), és főszereplőnk, Gwyneth - alias Kicsi Tölgyfa - néha egy "másik világba" is kerül, ahol kelta isteneket lát és beszél velük. (Amúgy nem kerül át semmilyen másik világba, csak... MINTHA. Sőt, jobban belegondolva inkább úgymond az istenek vannak jelen a "mi" világunkban, s neki néha meg is jelennek, és úgy beszél velük.) Plusz, mivel ez még mindig UNCSI (remélem érzitek az iróniát...), még a nővéréhez fűződő erős kapcsolat/kötelék miatt párszor, mintha belereppenne, az ő szemén keresztül is lát és érez, így abba is betekintést nyerhetünk néha, hogy Danával épp mi történik/mi fog történni (mert hogy őt meg közben megkaparintották a rómaiak...). Így beszélve róla elég kaotikusnak hangzik a könyv tartalmilag - de nem az! Csak valószínűleg a lehető legszínesebb módon írodott, így egyike a legérdekesebb könyveknek. Én pl tudtam követni a dolgok menetét, szóval mondhatom, hogy követhető, sőt, egészen izgalmas és élvezhető!
Ami talán egyeseket zavarhat, az az, hogy főszereplőnk elég gyakran elpityeredik/sír/zokogásban tör ki/könnyeket morzsol el. (Amúgy ha nem lenne megemlítve, én nagyon nem így képzelném el azokat a helyzeteket, mert nem úgy beszél-viselkedik, mint aki bőgő masina lenne...talán emiatt engem pl egyáltalán nem zavart.)Nálam a viselkedésével és a gondolkodásával elég erős kontrasztban állt az érzékenysége, mármint, hogy elég gyakran elsírja magát. Viszont visszaemlékezve, az ő korában én is hasonló voltam. Az átlag gyerekekhez képest komoly, és érettebb gondolkodású - viszont az érzelmeimnek nem tudtam parancsolni, akkor is elsírtam magamat, mikor tudtam, hogy nem "kéne". Ha valami, hát ez tényleg megmutatta, hogy történetünk fő karaktere egy 9-13 éves (a történet több évet ölel át...) kislány, hiába, hogy komoly dolgokra képes és fontos dolgokra hivatott, ő akkoris még gyerek!
Ami még a mai, evilági szemmel nézve kissé fura, de annál érdekesebb: az ő szerelmi kapcsolata egy alig idősebb fiúval. Hát ez valami rém aranyosra íródott! De mindamellett egész "felnőttesre" is. Ismét egy kontraszt, amit csak olvasva tudhatunk meg: tök jól működik! És nem mellesleg a romantikarajongók is "élvezkedhetnek", viszont mivel nem ez a fő szál, így a kevésbé romantikusok sem fogják zokon venni...
"Keltásoknak" kötelező olvasmány! (Ahogy az írónőnk által alapított Keltaklub facebook csoportban levő részvétel is! ) És mindenki másnak is szeretettel ajánlom, mert a megszokottból jócskán kitépi az embert, és teljesen újat mutat. Már csak a változatosság jegyében is érdemes lenne mindenkinek elolvasni.
És... itt még Gwyneth kislány éveiről szól a történet, és már most nagyon izgalmas, tetszik. De tudom, hogy ez még csak a bemelegítés volt... ahogy haladni fogunk vele az útján, és nyomon követhetjük fejlődését - elért eredményeit és viszontagságait - az évek során, nos... én még "durvább" és izgalmasabb dolgokra számítok. Ez már a könyv közepe felé megfogalmazódott bennem, de a vége meg is erősítette.
Úgyhogy várva-várom a következő kötetet!És köszönöm Bíborka, hogy ilyen nagyszerű témában, ily' fantasztikus könyvvel áldottál meg minket! És mivel még nem ittunk pertut, vendégem leszel egy mézsörre! Egy siklósi ismerősöm nagyon finomat készített anno, nem leszek rest felkeresni ezügyben...