Mátyás Mónika: Pataki Sára naplója

2022.11.20

ROMANTIKUS / NAPLÓREGÉNY

Egy történet a
Barátságról...
Szerelemről...
Boldogságról...
Betegségről...
...és az utazásról. 

Sári naplóját akkortól olvashatjuk, mikor épp az érettségi vizsgái kezdődnének.
Egy fiatal felnőtt az élet küszöbén... mindez pedig szinte egy pillanat leforgása alatt megváltozik, és egyből a halál küszöbére állítja az egyik legdurvább gyógyíthatatlan betegség: a rák.
Még viszonylag időben diagnosztizálták nála a csontrákot, és el is kezdődnek a kezelések, amit nagyon nehezen visel. Ennek ellenére nem hagy alább az életkedve, sőt, épp hogy ÉLNI akar, amíg megteheti. Így hát, az állapota és az azzal járó fájdalmai és kellemetlenségei ellenére úgy dönt, hogy bejárja Európa azon országait, melyek anyanyelvét ő is beszéli - és egy gazdag család nyelvzseni palántájaként így sok helyre módjában is áll eljutni (Spanyolország, Németország, Olaszország, Franciaország).
Persze nem egyedül... a meleg barátjával, Ákossal kelnek útra - az én nagy örömömre, hisz' az ő karaktere vált a kedvencemmé. Ákos karaktere nem az a tipikusan "túltolt" meleg karakter, ami sok regényben megfordul. Az ő karakterével szerintem az átlagosnál egy sokkal szolidabb színben van jelen az LMBTQ ebben a történetben, gondolok itt az ő viselkedésére, a megnyilvánulásaira, stílusára, stb... 
 
A könyv pedig minden ország látványosságait úgy mutatja be, mintha a szerző maga is járt volna mindegyiknél. Ami azt illeti, ezek a helyek sokkal jobban részletezve voltak, mint a történet egyéb szálai. Bár rengeteg bulin is részt vehettünk Sári naplóját olvasva, az érzelmek megélése helyett mégiscsak az európai országok látványosságai domináltak inkább a sztoriban. A könyv első felében erőteljesen, de a másodikban is még jócskán kaptunk belőle. 

Mesélhetnék arról, hogy hol és mi történt Sárival, hogy kikkel és miként ismerkedett meg, milyen konfliktusai-, vagy épp boldog pillanatai voltak, mert bőven lenne miről beszélni... de csak annyit mondok, hogy egészen újszerű volt számomra minden pillanata, amiért hatalmas nagy taps illeti a szerzőt, hisz' romantikus történetek terén mára már nagyon nem egyszerű az eddigiektől ennyire eltérőt alkotni. 
 
Maga a történet viszont Sári szavai által vannak elmesélve, mivel az ő naplóját olvassuk. Nem az a típusú lány, aki körmönfont mondatokat használ... a fogalmazása egyszerű, talán néhol nyers is, és mondjuk úgy, hogy az érzelmeit nem a naplójába írta ki. Ne számítson senki mély, depresszív, igazán szívszorító monológokra, mert ezzel az írásmóddal nem valószínű, hogy megfogja kapni. Sári inkább az élményeit osztja meg velünk, sem mint az érzelmeit. Viszont ezt oly módon teszi, hogy következtetni lehet rájuk - ha valakinek sikerül ráhangolódnia a karakter személyiségére és a helyébe képzelnie magát. 

És Sári egy igazán erős, példaértékű lány, akinek még a betegsége ellenére is szívesen bújtam a bőrébe - még ha csak egy könyv erejéig is. Együtt éltem meg vele az utazást, az új helyeken szerzett élményeket. A betegségét, és az azzal járó fájdalmait és félelmét. A családja, és a barátai szeretetét, figyelmét, törődését. A szerelmi dilemmáit és a szerelmét. 

Nem egy érzelmesre íródott könyv. De mégis érzelmekre, megértésre, együttérzésre tanít.
Nem az a típus vagyok, aki ezt a fajta írói stílust (egyszerű, már-már elvont, hisz' egy nem túl érzelgős 17-21 éves lány az ebeszélője) kedveli, de mégis magába szippantott a történet, és ennek ellenére is élvezhető volt. A dialógusok életszerűek, néhol viccesek, a leíró részek egész kellemesen vannak adagolva, sehol sem vált lapossá/unalmassá a történet. A cselekmény pörgős, a könyv felépítése olvasmányos - jól olvastatja magát. 

Nem vagyok sem ennek az írói stílusnak a "híve", sem pedig a romantikus naplóregényeké. És mégis... nagyon szerettem ezt a könyvet, mert úgy vélem, Sári történetének tényleg így, ilyen módon kellett papírra kerülnie. Számomra így, a maga tökéletlen módján volt épp tökéletes. 
 
Nagyon köszönöm a szerzőnek és az #ÍróTesó programnak, hogy #OlvasóTesó -ként olvashattam ezt a kötetet! 

Végül pedig mutatok egy kis részletet a könyvből:  

"A negyedik nap után, miután végeztem a kemóval, apa megkérdezte, beugorjunk-e a Mekibe, amíg még van étvágyam.
- Persze, legyen mit kihánynom holnap - viccelődtem, ő azonban komoly maradt.
- Örülök, hogy így állsz hozzá - simogatta meg az arcom.
- Másképp kellene? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem, dehogyis. Nem úgy értettem - rázta meg a fejét. - Jó, hogy nem fordulsz magadba, hanem próbálsz viccelődni.
- Ha megiszol pár pohár whiskyt holnap reggel, akkor talán együtt hányhatunk.
- Ez az én lányom - mosolygott."