Tolnai Viktor - A Kraken visszatér
2022.06.26
STEAMPUNK / SCI-FI
A borítóról:
Nem tudom nem imádni! Mindamellett, hogy szerintem gyönyörű, egyértelművé is teszi az olvasók számára, hogy a történet, amit rejt, nekik való, avagy sem! Szerintem csakúgy, mint Viktor előző köteténél, leginkább azoknak tetszhet igazán ez a borító, akiknek valószínűleg a sztori is tetszeni fog!
Úgyhogy hatalmas nagy mázlistának tartom Viktort, hogy ott van neki borítótervezőnek Gondos Lea, ahogyan az illusztrációkért Fricz Ági! Nagyon jól egymásra hangololódott e könyv csapata, tökéletesen egészítik ki és emelik egymást!
Nem tudom nem imádni! Mindamellett, hogy szerintem gyönyörű, egyértelművé is teszi az olvasók számára, hogy a történet, amit rejt, nekik való, avagy sem! Szerintem csakúgy, mint Viktor előző köteténél, leginkább azoknak tetszhet igazán ez a borító, akiknek valószínűleg a sztori is tetszeni fog!
Úgyhogy hatalmas nagy mázlistának tartom Viktort, hogy ott van neki borítótervezőnek Gondos Lea, ahogyan az illusztrációkért Fricz Ági! Nagyon jól egymásra hangololódott e könyv csapata, tökéletesen egészítik ki és emelik egymást!
Aztán, a "beltartalom"...
Akik olvasták Viktor első kötetét, azaz Az Örökmozgót, már tisztában lehetnek azzal, hogy mennyire komolyan veszi a steampunk műfajt, és nem csak mázként szerepel a történetein, sőt, mégcsak nem is átitatva vannak, hanem konkrétan lubickolnak benne.
Így amondó vagyok, hogy aki nem csak egy könnyed steampunk limonádéra vágyik, hanem gőzerővel belevetné magát a "nehézfiúk" közé, ahogy Az Örökmozgóval, úgy ezzel a könyvvel sem nyúlhat mellé!
Úgyhogy igen, úgy érzem, hogy Viktorunk talán még picit fel is erősítette a sztori steampunk vonalát, de lényegében maradt abban az igazán sötét, rejtélyes világban, amit már Az Örökmozgónál felvezetett. Ugyanabban a világban maradtunk - csak épp egy másik városban...
Olyan érzés volt számomra, mintha egy steampunkolt Magyarországon felugrottam volna Nagykanizsáról Budapestre. Azaz az érzéseim hasonlóak voltak, mint az előző kötetnél - csak épp vagy 100x-osára felfokozva!
A kötet elején hosszú-hosszú leíró részeket kapunk, ami ebben a világban kiváltképp fontos, mivel megalapozza a hangulatot és lefesti a körülményeket, amibe karaktereinket és cselekedeteiket el KELL tudnunk képzelni.
És amondó vagyok, hogy ez bizony nem megy másképp!
A hosszú leíró-elbeszélő részek közepette azért akad egy-két jelenet, amik cseppet sem mellékesek! Mindnek kulcsfontosságú szerepe van, mindegyik jelentőséggel bír, csak írónk nagyon kifinomultan, szépen-lassan csepegteti az infókat általuk, és kényelmes tempót diktálva bontja ki a cselekményt.
Ebből, és a sok leíró-elbeszélő részből adódóan számomra - még mindig relative amatőr steampunk olvasóként - úgy az első 60 oldalig kihívás volt a víz felszínén maradni. Akadtak izgi jelenetek, de egyikre sem mondanám, hogy igazán nagy hullám volt, ami a túlpartra segített volna.
A 60.oldalig.
Ott volt az első szörfözés, az első nagyobbacska adrenalinfröccsöm - igazi, steampunk tengeren. Rövid volt, egyszerű volt, de számomra egy nagyon izgalmas és érdekes (steampunk) ínyencségnek számított...
A könyv 2. felében pedig a sci-fi vonal kezdett igazán dominálni! Az első felébe is finoman bele volt fűzve, de itt már az lépett elő, és a steampunk húzódott hátra.
Így hát mindkét műfaj rajongóinak jó választás lehet ez a könyv!
De mielőtt még mégtöbb, s valószínűleg sokak számára érthetetlen metaforákba bonyolódnék, nézzük a történetet!
Szóval... aki már most tuti, hogy olvasni fogja e könyvet, és NEM komálja a spoilereket, attól most érzékeny (a-a) búcsút veszek, azaz
VIGYÁZAT! Következő soraim nyomokban SPOILERT tartalmaznak!
Petró működtette gépek...
Átkozottul nagy szmog...
Heftelt emberek...
AUTOMATA emberek...!
Egy kormányzásra inkompatibilis nő...
Űrutazás...
"Alien" paraziták...
"Pestisdoktorok"...
Elektromosságot használni tudó "bűvészek"...
És persze a kihagyhatatlan, színes, érdekes, veterán harcos-, tudós/feltaláló-, meg ilyen-olyan karakterek!
Na most mondjátok meg, nem elég izgi ez a felsorolás!?
De megpróbálom tömören kifejteni, hogy miről is szól a sztori:
Gyarmatvárosban terjeng egy legenda, mi szerint a Kraken egyszer visszatér, és felfalja a világot... nos, a legenda megelevenedni látszódik, de mindezt elég furcsa mód teszi. Úgy elmondanám, hogy valójában mi is a történetünk Krakenje, de azzal már túl nagy spoilert lőnék le.
Lényeg, hogy leginkább a hatalomvágy - hatalomra törési szándék van a háttérben. Ez, bevallom, számomra nem igazán volt érthető, ezt a szálat, azaz a fő cselekmény Kraken oldali indokait valahogy nem sikerült túlzottan kifejteni, megosztania az írónak - velem. Lehet, hogy más olvasónak ez így elég volt/lesz, nekem egy kicsit kevés. Hatalmas nagy háború kezdete terjeng a levegőben, de a pontos miértjei a számomra túl kuszák maradtak még a végére érve is. Van 1-1 indok, de mellé sok kérdés is adódik, amik ezen indokokat erősen meggyengítik...
Mint pl... Ki ne akarna hatalomra törni, és az egész világot igába hajtani, ha egy letűnt kor techológiáját, de a jelenleginél sokkal fejlettebbet birtokol...?
Höhö, hát ha akad 1 gonoszunk, naná, hogy lesz ki akarja!
És számomra itt hibádzik a dolog. Ugyanis főgonoszunk karakterének "előéletéből" nagyon minimális infókat kapunk, és pl számomra nem igazán az jött le, hogy gonosz lenne. Hanem... mikor rájött, hogy akár hatalomra is törhetne - puff, gonosszá vált!
Ezzel bennem egy jókora hiányérzetet keltve...
Kedves Viktor, kérlek, adj a negatív karaktereknek is legalább akkora történetbeli teret, fejlődési (akár negatív irányba)-, kibontakozási lehetőséget, mint a "pozitívaknak", és akkor teljesen elégedett leszek!
Na de aztán... (továbbra is spoileresen!)
A történetben akadnak gyilkolászós jelenetek, de itt inkább az olaj folyik, s nem a vér. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a régmúlt idők technikáit használó Kraken a legjobb "harcosai" replikáit veti be, mikor közelharcról, vagy egyéb veszélyes helyzetről van szó. - Azaz gépemberekről beszélünk. - Nekem kicsit droidhadsereg íze is volt a dolognak, hisz' egy (azaz 2) kaptafára készült az összes.
Különösen tetszett, amikor ezügyben a csapatunk tudósa, deFabrik felfedezésekre jutott. És... mindezt mondhatni hiába, mivel hefterünk, Talbot, akit anno elfogtak, és emlékezet kieséssel találtak meg újra, végül kitudta teregetni a Kraken szennyesét, ezzel jócskán előremozdítva Gyarmatváros túlélési esélyeit - deFabrik felfedezéseit kvázi feleslegessé téve. Pedig ügyes volt a kis tudós fickó, én csíptem nagyon. Az általam említett 60. oldali jelenet is hozzá fűződik.
Egy aprócska porszem az írásban:
Ismét egy ismétléses szitu... 2 kocsmás jelenet volt, ahol mindkétszer levolt írva részletesen, ahogy csettintésre pattant a pincérnő, az üres poharak helyére telit tett, szotyoládés-cigicsikkes hamutálat ürített, majd ellibegett... számomra ezt a tortúrát elég volt 1x olvasnom, nem igényeltem volna többször. Oké, a jelenet valósághű ábrázolásához - hisz' egy kocsmában vannak karaktereink - kell, hogy legyen pincér, és kell, hogy legyen pia, stb. De másodjára is részletesen leírni ugyanazt a folyamatot akkor van értelme, ha máshogy történik. Amúgy elég csak minimálisan jelezni, hogy épp a pincérnő a képbe került... De ha nem akaródzik röviden, akkor meg nem ártana némi újdonsággal kitölteni azt az időt, míg a pincércsaj a rutint végzi... teszem azt, egy idegen vendég közben beszól neki valamit, vagy a főnök, vagy egy kollegina, vagy BÁRMI, amivel egy kis fűszert kaphatnának ezek az ismétlődő részek. SZERINTEM.
Viszont Az Örökmozgó-nál is volt az egyik karakternek egy amolyan ismétlődő tortúrája, méghozzá ahogyan a cigijét meggyújtotta. Ha 4x nem volt leírva, hogy miként zajlik ez a kis 1,5 soros "szertartás", akkor 1x sem (de inkább többször)...
Úgyhogy lehet, hogy ez egy "direkt polgárpukkasztás", és Viktorunk arra megy, hogy ez legyen a védjegye. Minden könyvében lesz egy ismétlődő mozzanat...? Hát, szíve joga! Viszont kétlem, hogy csak az én csőrömet piszkálják az ilyenek, úgyhogy ez megfontolandó...
...és amikért egyenesen rajongtam:
A már-már lírikusan gyönyörű mondatokért, megfogalmazásért! Bárhogy is vesszük, igencsak "férfias" ez a téma, ez a műfaj, amiben Viktorunk írt. De valahogy... olyan művészi köntösbe tudta bújtatni, hogy csak sóhajtoztam, hogy "ooooh, de gyönyörűűű...!"
Mutatok pár példát:
"Az út szélén felgyülemlő szivárványszínű tócsák jelezték a petró jelenlétét, a látvány egyszerre volt gyönyörű és elszomorító."
"A halál nyomasztó árnyéka rájuk vetült, szívük úgy zakatolt, mint a járművüket hajtó gőzgép."
"Már nem észlelt semmit maga körül, a fájdalom kaleidoszkópja teljesen körbeölelte. Minden egyes lélegzetvétel nehezére esett, látása elhomályosult. Csak a fülei mellett elsüvített lövedékek és a gőzgép monoton duruzsolását hallgatta. Ezen elmosolyodott. Tudta, hogy ez a végzet szinfóniája."
"A rengeteg feltörő emlékfoszlány úgy kavargott lelki szemei előtt, mintha csak szépiaszínű fotográfiák közt lapozna."
...aki tudja látni az ilyen mondatokban a szépet, az hasonlóan olvadozhat e könyv olvasása közben, mint én. És rengeteg ilyen kis gyönyörűség van elrejtve benne, úgyhogy tényleg le a kalappal Viktorunk előtt!
Ami még több író számára hasznos lehet, ha megemlítem...
Írónk, egy karaktert hol így - hol úgy nevezett meg. Hol a vezetéknevén, hol a keresztnevén, hol a becenevén... és akadt, hogy 1 bekezdésen belül.
Azt gondolom, hogy egy karaktert, teljesen érthető, ha "hivatalos" helyzetekben a vezetéknevén szólítják, és a barátok, vagy esetleg 1 különleges személy a becenevén, az "átlagos" ismerősei pedig szimplán a keresztnevén. De hogy maga az író, a leíró-elbeszélő részeknél 3 módon említi meg, méghozzá 1 oldalon, az nekem sok. Zavaró tud lenni, volt, hogy elgondolkodtam, hogy ez most plusz egy személy? Vagy még mindig ugyanarról az illetőről van szó...?
Persze ez lehet, hogy csak a személyes nyavajám, viszont nem bántam volna, ha legalább az elbeszélő - azaz maga az író - csak egy néven nevezi a karaktereit. A többi karakter több megszólítást is használhat egyre, de legalább az író használja mindig ugyanazt, ezzel egy kicsit könnyebbé téve a szálak nyomonkövetését...
És ha már karakterek!
Történetünkben több kulcsfontosságú szereplő is helyet kapott, mindegyik hasonlóan nagyon érdekes, de totálisan különbözőek, teljesen egyediek!
Viszont a főhős címet az a karakter viszi, akiről a nevek kapcsán beszéltem:
Zoran Pilgmyr, azaz "Ziggy".
Sőt, ha úgy vesszük általala igazából 2 karakternek örvendhetünk, mivel (SPOILER!) egy előző nagy háborúban elveszítette legjobb barátját, és önmagát okolja a haláláért - így, ez a halott barát, Vlad, mintegy "kísérti", és elő-elő bukkan az elméje mélyéről. De nem ám csak duruzsol Zoran fülébe, hanem ő frankón megtestesülve látja maga mellett.
Vladot egy égő testű gonosz emberi démonnak tudnám leírni, aki ha úgy vesszük, Zoran lelkiismeretfurdalásának kivetülése, s vele ostoroztatja önmagát - ezzel baromira megszínesítve a történetet! Imádtam!
Aztán ott volt az elnökasszony, Irina Siłanova...
Nos, az ő karakterét tekintve sokmindent megmagyaráz a tudat, hogy Gyarmatváros elnökét örökösödési úton választják-viszik tovább. Mert bizony... eléggé gyenge kezű vezető. De szerencséjére "jó" zsoldosokat bérelt fel - mert igazából rajtuk állt az ő sorsa is.
És amúgy az ő nevéhez fűződik az egyik legfurább szitu, amit eddig valaha könyvben olvastam!
MAJDNEM kaptunk egy romantikus pillanatot, de inkább egy írdatlan nagy döbbenet lett azon rész vége! Egyszerre volt megbotránkoztató és érthető, de amúgy nő létemre, hiába nem vagyok romantikus alkat, és hiába nem szimpatizáltam Irina karakterével, nem tudtam nem együttérezni vele.
Azt a részt olvasva egy kicsit félre is tettem a könyvet, mondván:
"Na ez rohadt durva volt..."
De ne gondoljatok semmi rosszra (mondjuk ez nézőpont kérdése), azaz semmi erőszakra meg ilyenek... hanem csak... hát, a ROMANTIKUS alkattal rendelkezők le lesznek forrázva, míg az ANTIROMANTISTÁK (ha még nem volt ilyen szó, mostmár van!) jó része igazán jót fognak mulatni.
Másik számomra igazán említésre méltó karakter Lazar, az eliktromanta.
E szereplőnk egy igazi "bűvész", és aki szereti a Joker formájú szereplőket, ő lesz a kedvencük. Ahogy mondtam - formailag, azaz stílusilag. Egy kissé szórakozott, fura fazon, viszont a "Jokersége" ott dől meg, hogy ő tényleg a "jók" táborát erősíti.
Igazából bármelyik karaktert lenne miért kiemelnem, - de hadd hagyjak meg nektek mégtöbb olvasási élményt e könyvhöz! (Csak e célból nem árulok el mást sem a történetből, pedig rengeteg igen jó dolgot kiemelhetnék még - szóval bőven lesz miért elolvasnia, aki még nem tette!)
Ugyanis lehet, hogy hoztam fel 1-2 általam hibának vélt dolgot, de a stílus, az érdekes karakterek, az izgalmas, lebilincselő jelenetek, és a kialakított világ színvonala engem teljes mértékben kárpótoltak érte, ezért nyugodt szívvel, bátran ajánlom minden steampunk és sci-fi rajongónak!
Az írónak pedig nagyon-nagyon köszönöm az élményt, és a bizalmat! Sokmindenért nagyrabecsülöm a munkáját, és bár még van hova fejlődni, már most sokakat maga mögött hagyhat - ezzel a kötettel is!
Gratulálok Viktor, és csak így tovább!
Szívből várom a következő történeted!
S végezetül itt hagyok +1 idézetet a könyvből!
"- Nem bízok a Rendszerben. Senkiben se bízok. Gondolod, hogy ők nem hallgatnak le? Szerintem azt is hallják, mikor a szarod a vízbe csobban."
Akik olvasták Viktor első kötetét, azaz Az Örökmozgót, már tisztában lehetnek azzal, hogy mennyire komolyan veszi a steampunk műfajt, és nem csak mázként szerepel a történetein, sőt, mégcsak nem is átitatva vannak, hanem konkrétan lubickolnak benne.
Így amondó vagyok, hogy aki nem csak egy könnyed steampunk limonádéra vágyik, hanem gőzerővel belevetné magát a "nehézfiúk" közé, ahogy Az Örökmozgóval, úgy ezzel a könyvvel sem nyúlhat mellé!
Úgyhogy igen, úgy érzem, hogy Viktorunk talán még picit fel is erősítette a sztori steampunk vonalát, de lényegében maradt abban az igazán sötét, rejtélyes világban, amit már Az Örökmozgónál felvezetett. Ugyanabban a világban maradtunk - csak épp egy másik városban...
Olyan érzés volt számomra, mintha egy steampunkolt Magyarországon felugrottam volna Nagykanizsáról Budapestre. Azaz az érzéseim hasonlóak voltak, mint az előző kötetnél - csak épp vagy 100x-osára felfokozva!
A kötet elején hosszú-hosszú leíró részeket kapunk, ami ebben a világban kiváltképp fontos, mivel megalapozza a hangulatot és lefesti a körülményeket, amibe karaktereinket és cselekedeteiket el KELL tudnunk képzelni.
És amondó vagyok, hogy ez bizony nem megy másképp!
A hosszú leíró-elbeszélő részek közepette azért akad egy-két jelenet, amik cseppet sem mellékesek! Mindnek kulcsfontosságú szerepe van, mindegyik jelentőséggel bír, csak írónk nagyon kifinomultan, szépen-lassan csepegteti az infókat általuk, és kényelmes tempót diktálva bontja ki a cselekményt.
Ebből, és a sok leíró-elbeszélő részből adódóan számomra - még mindig relative amatőr steampunk olvasóként - úgy az első 60 oldalig kihívás volt a víz felszínén maradni. Akadtak izgi jelenetek, de egyikre sem mondanám, hogy igazán nagy hullám volt, ami a túlpartra segített volna.
A 60.oldalig.
Ott volt az első szörfözés, az első nagyobbacska adrenalinfröccsöm - igazi, steampunk tengeren. Rövid volt, egyszerű volt, de számomra egy nagyon izgalmas és érdekes (steampunk) ínyencségnek számított...
A könyv 2. felében pedig a sci-fi vonal kezdett igazán dominálni! Az első felébe is finoman bele volt fűzve, de itt már az lépett elő, és a steampunk húzódott hátra.
Így hát mindkét műfaj rajongóinak jó választás lehet ez a könyv!
De mielőtt még mégtöbb, s valószínűleg sokak számára érthetetlen metaforákba bonyolódnék, nézzük a történetet!
Szóval... aki már most tuti, hogy olvasni fogja e könyvet, és NEM komálja a spoilereket, attól most érzékeny (a-a) búcsút veszek, azaz
VIGYÁZAT! Következő soraim nyomokban SPOILERT tartalmaznak!
Petró működtette gépek...
Átkozottul nagy szmog...
Heftelt emberek...
AUTOMATA emberek...!
Egy kormányzásra inkompatibilis nő...
Űrutazás...
"Alien" paraziták...
"Pestisdoktorok"...
Elektromosságot használni tudó "bűvészek"...
És persze a kihagyhatatlan, színes, érdekes, veterán harcos-, tudós/feltaláló-, meg ilyen-olyan karakterek!
Na most mondjátok meg, nem elég izgi ez a felsorolás!?
De megpróbálom tömören kifejteni, hogy miről is szól a sztori:
Gyarmatvárosban terjeng egy legenda, mi szerint a Kraken egyszer visszatér, és felfalja a világot... nos, a legenda megelevenedni látszódik, de mindezt elég furcsa mód teszi. Úgy elmondanám, hogy valójában mi is a történetünk Krakenje, de azzal már túl nagy spoilert lőnék le.
Lényeg, hogy leginkább a hatalomvágy - hatalomra törési szándék van a háttérben. Ez, bevallom, számomra nem igazán volt érthető, ezt a szálat, azaz a fő cselekmény Kraken oldali indokait valahogy nem sikerült túlzottan kifejteni, megosztania az írónak - velem. Lehet, hogy más olvasónak ez így elég volt/lesz, nekem egy kicsit kevés. Hatalmas nagy háború kezdete terjeng a levegőben, de a pontos miértjei a számomra túl kuszák maradtak még a végére érve is. Van 1-1 indok, de mellé sok kérdés is adódik, amik ezen indokokat erősen meggyengítik...
Mint pl... Ki ne akarna hatalomra törni, és az egész világot igába hajtani, ha egy letűnt kor techológiáját, de a jelenleginél sokkal fejlettebbet birtokol...?
Höhö, hát ha akad 1 gonoszunk, naná, hogy lesz ki akarja!
És számomra itt hibádzik a dolog. Ugyanis főgonoszunk karakterének "előéletéből" nagyon minimális infókat kapunk, és pl számomra nem igazán az jött le, hogy gonosz lenne. Hanem... mikor rájött, hogy akár hatalomra is törhetne - puff, gonosszá vált!
Ezzel bennem egy jókora hiányérzetet keltve...
Kedves Viktor, kérlek, adj a negatív karaktereknek is legalább akkora történetbeli teret, fejlődési (akár negatív irányba)-, kibontakozási lehetőséget, mint a "pozitívaknak", és akkor teljesen elégedett leszek!
Na de aztán... (továbbra is spoileresen!)
A történetben akadnak gyilkolászós jelenetek, de itt inkább az olaj folyik, s nem a vér. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a régmúlt idők technikáit használó Kraken a legjobb "harcosai" replikáit veti be, mikor közelharcról, vagy egyéb veszélyes helyzetről van szó. - Azaz gépemberekről beszélünk. - Nekem kicsit droidhadsereg íze is volt a dolognak, hisz' egy (azaz 2) kaptafára készült az összes.
Különösen tetszett, amikor ezügyben a csapatunk tudósa, deFabrik felfedezésekre jutott. És... mindezt mondhatni hiába, mivel hefterünk, Talbot, akit anno elfogtak, és emlékezet kieséssel találtak meg újra, végül kitudta teregetni a Kraken szennyesét, ezzel jócskán előremozdítva Gyarmatváros túlélési esélyeit - deFabrik felfedezéseit kvázi feleslegessé téve. Pedig ügyes volt a kis tudós fickó, én csíptem nagyon. Az általam említett 60. oldali jelenet is hozzá fűződik.
Egy aprócska porszem az írásban:
Ismét egy ismétléses szitu... 2 kocsmás jelenet volt, ahol mindkétszer levolt írva részletesen, ahogy csettintésre pattant a pincérnő, az üres poharak helyére telit tett, szotyoládés-cigicsikkes hamutálat ürített, majd ellibegett... számomra ezt a tortúrát elég volt 1x olvasnom, nem igényeltem volna többször. Oké, a jelenet valósághű ábrázolásához - hisz' egy kocsmában vannak karaktereink - kell, hogy legyen pincér, és kell, hogy legyen pia, stb. De másodjára is részletesen leírni ugyanazt a folyamatot akkor van értelme, ha máshogy történik. Amúgy elég csak minimálisan jelezni, hogy épp a pincérnő a képbe került... De ha nem akaródzik röviden, akkor meg nem ártana némi újdonsággal kitölteni azt az időt, míg a pincércsaj a rutint végzi... teszem azt, egy idegen vendég közben beszól neki valamit, vagy a főnök, vagy egy kollegina, vagy BÁRMI, amivel egy kis fűszert kaphatnának ezek az ismétlődő részek. SZERINTEM.
Viszont Az Örökmozgó-nál is volt az egyik karakternek egy amolyan ismétlődő tortúrája, méghozzá ahogyan a cigijét meggyújtotta. Ha 4x nem volt leírva, hogy miként zajlik ez a kis 1,5 soros "szertartás", akkor 1x sem (de inkább többször)...
Úgyhogy lehet, hogy ez egy "direkt polgárpukkasztás", és Viktorunk arra megy, hogy ez legyen a védjegye. Minden könyvében lesz egy ismétlődő mozzanat...? Hát, szíve joga! Viszont kétlem, hogy csak az én csőrömet piszkálják az ilyenek, úgyhogy ez megfontolandó...
...és amikért egyenesen rajongtam:
A már-már lírikusan gyönyörű mondatokért, megfogalmazásért! Bárhogy is vesszük, igencsak "férfias" ez a téma, ez a műfaj, amiben Viktorunk írt. De valahogy... olyan művészi köntösbe tudta bújtatni, hogy csak sóhajtoztam, hogy "ooooh, de gyönyörűűű...!"
Mutatok pár példát:
"Az út szélén felgyülemlő szivárványszínű tócsák jelezték a petró jelenlétét, a látvány egyszerre volt gyönyörű és elszomorító."
"A halál nyomasztó árnyéka rájuk vetült, szívük úgy zakatolt, mint a járművüket hajtó gőzgép."
"Már nem észlelt semmit maga körül, a fájdalom kaleidoszkópja teljesen körbeölelte. Minden egyes lélegzetvétel nehezére esett, látása elhomályosult. Csak a fülei mellett elsüvített lövedékek és a gőzgép monoton duruzsolását hallgatta. Ezen elmosolyodott. Tudta, hogy ez a végzet szinfóniája."
"A rengeteg feltörő emlékfoszlány úgy kavargott lelki szemei előtt, mintha csak szépiaszínű fotográfiák közt lapozna."
...aki tudja látni az ilyen mondatokban a szépet, az hasonlóan olvadozhat e könyv olvasása közben, mint én. És rengeteg ilyen kis gyönyörűség van elrejtve benne, úgyhogy tényleg le a kalappal Viktorunk előtt!
Ami még több író számára hasznos lehet, ha megemlítem...
Írónk, egy karaktert hol így - hol úgy nevezett meg. Hol a vezetéknevén, hol a keresztnevén, hol a becenevén... és akadt, hogy 1 bekezdésen belül.
Azt gondolom, hogy egy karaktert, teljesen érthető, ha "hivatalos" helyzetekben a vezetéknevén szólítják, és a barátok, vagy esetleg 1 különleges személy a becenevén, az "átlagos" ismerősei pedig szimplán a keresztnevén. De hogy maga az író, a leíró-elbeszélő részeknél 3 módon említi meg, méghozzá 1 oldalon, az nekem sok. Zavaró tud lenni, volt, hogy elgondolkodtam, hogy ez most plusz egy személy? Vagy még mindig ugyanarról az illetőről van szó...?
Persze ez lehet, hogy csak a személyes nyavajám, viszont nem bántam volna, ha legalább az elbeszélő - azaz maga az író - csak egy néven nevezi a karaktereit. A többi karakter több megszólítást is használhat egyre, de legalább az író használja mindig ugyanazt, ezzel egy kicsit könnyebbé téve a szálak nyomonkövetését...
És ha már karakterek!
Történetünkben több kulcsfontosságú szereplő is helyet kapott, mindegyik hasonlóan nagyon érdekes, de totálisan különbözőek, teljesen egyediek!
Viszont a főhős címet az a karakter viszi, akiről a nevek kapcsán beszéltem:
Zoran Pilgmyr, azaz "Ziggy".
Sőt, ha úgy vesszük általala igazából 2 karakternek örvendhetünk, mivel (SPOILER!) egy előző nagy háborúban elveszítette legjobb barátját, és önmagát okolja a haláláért - így, ez a halott barát, Vlad, mintegy "kísérti", és elő-elő bukkan az elméje mélyéről. De nem ám csak duruzsol Zoran fülébe, hanem ő frankón megtestesülve látja maga mellett.
Vladot egy égő testű gonosz emberi démonnak tudnám leírni, aki ha úgy vesszük, Zoran lelkiismeretfurdalásának kivetülése, s vele ostoroztatja önmagát - ezzel baromira megszínesítve a történetet! Imádtam!
Aztán ott volt az elnökasszony, Irina Siłanova...
Nos, az ő karakterét tekintve sokmindent megmagyaráz a tudat, hogy Gyarmatváros elnökét örökösödési úton választják-viszik tovább. Mert bizony... eléggé gyenge kezű vezető. De szerencséjére "jó" zsoldosokat bérelt fel - mert igazából rajtuk állt az ő sorsa is.
És amúgy az ő nevéhez fűződik az egyik legfurább szitu, amit eddig valaha könyvben olvastam!
MAJDNEM kaptunk egy romantikus pillanatot, de inkább egy írdatlan nagy döbbenet lett azon rész vége! Egyszerre volt megbotránkoztató és érthető, de amúgy nő létemre, hiába nem vagyok romantikus alkat, és hiába nem szimpatizáltam Irina karakterével, nem tudtam nem együttérezni vele.
Azt a részt olvasva egy kicsit félre is tettem a könyvet, mondván:
"Na ez rohadt durva volt..."
De ne gondoljatok semmi rosszra (mondjuk ez nézőpont kérdése), azaz semmi erőszakra meg ilyenek... hanem csak... hát, a ROMANTIKUS alkattal rendelkezők le lesznek forrázva, míg az ANTIROMANTISTÁK (ha még nem volt ilyen szó, mostmár van!) jó része igazán jót fognak mulatni.
Másik számomra igazán említésre méltó karakter Lazar, az eliktromanta.
E szereplőnk egy igazi "bűvész", és aki szereti a Joker formájú szereplőket, ő lesz a kedvencük. Ahogy mondtam - formailag, azaz stílusilag. Egy kissé szórakozott, fura fazon, viszont a "Jokersége" ott dől meg, hogy ő tényleg a "jók" táborát erősíti.
Igazából bármelyik karaktert lenne miért kiemelnem, - de hadd hagyjak meg nektek mégtöbb olvasási élményt e könyvhöz! (Csak e célból nem árulok el mást sem a történetből, pedig rengeteg igen jó dolgot kiemelhetnék még - szóval bőven lesz miért elolvasnia, aki még nem tette!)
Ugyanis lehet, hogy hoztam fel 1-2 általam hibának vélt dolgot, de a stílus, az érdekes karakterek, az izgalmas, lebilincselő jelenetek, és a kialakított világ színvonala engem teljes mértékben kárpótoltak érte, ezért nyugodt szívvel, bátran ajánlom minden steampunk és sci-fi rajongónak!
Az írónak pedig nagyon-nagyon köszönöm az élményt, és a bizalmat! Sokmindenért nagyrabecsülöm a munkáját, és bár még van hova fejlődni, már most sokakat maga mögött hagyhat - ezzel a kötettel is!
Gratulálok Viktor, és csak így tovább!
Szívből várom a következő történeted!
S végezetül itt hagyok +1 idézetet a könyvből!
"- Nem bízok a Rendszerben. Senkiben se bízok. Gondolod, hogy ők nem hallgatnak le? Szerintem azt is hallják, mikor a szarod a vízbe csobban."
(Az eredeti bejegyzés e könyvről 2022. januárban íródott.)
Smink: Orosz IvettHaj: Forgács HajnalkaKiegészítők: Vadnai Ágnes SengaHelyszín: Senga műteremFotó: Balla Nóra
