Molnár Attila: Joe Miller - avagy a főnök halála

2022.06.21

KRIMI

A sztori eleje nekem filmek terén a Kill Bill 2. részét juttatta eszembe, abból is a "Chapter Nine - Elle and I"- os részt, amikor Elle a járgányával a sivatagban repeszt Bill öccséhez... (Bár ebben lehet, hogy része volt a borítónak is.) 
Amúgy ez a történet eléggé más, bár ha jobban belegondolok, vannak benne hasonlóságok, mint pl hogy főhősünk "faggatja" az emberkéket (Uma a filmben: "HOL VAN BILL!???"), aztán, hogy minden gond nélkül megússza, hogy egyáltalán köröznék mint gyilkost, na meg pár vérfröccsenős - már-már Tarantinós - jelenet. Szóval számomra néhol tényleg hasonló hangulatot tudott idézni, és mivel szeretem a Kill Bill filmeket, ezt abszolút nem bántam. 

(SPOILER VESZÉLY!)
A történet alapjául valamiféle drogkereskedelem szolgál (mint végül kiderült...), bár inkább arról szól, hogy Joe legjobb barátját kinyírják, és (részben nyomozóként) majd szépen elkezdi "visszakeresni" a gyilkosai megbízójának a megbízójának a megbízóját, persze halottakat hagyva maga után. Igen, ezzel egy kissé bosszúhadjárat ízű a dolog (ezzel is hozva a Kill Bill-séget számomra), de amúgy inkább azt mondanám, hogy az önérdek hajtotta - de hogy miért gondolom így, azt nem árulom eeeeeeel! Annyit igen, hogy zseniálisan volt megoldva, hogy végül hogyan s miért is a legjobb barátját tették el láb alól... (akik még nem olvasták, azok számára biztos furán hangzik, hogy annál a résznél én jót röhögtem, miközben mondogattam, hogy "mekkora f*sz ez az embeeeer....!?") 

A krimi jelleg mellett van benne akció is (meg véééér), és ez mind lágyítva van egy igazán különleges testvéri kapcsolattal, ugyanis Joenak van egy tündéri húga, aki persze aggódik a bátyjáért... 

Hát nem tudom... tőlem ez a fajta testvérkapcsolat egészen idegen, hiszen mi a bátyáimmal nemhogy nyilvánosan, hanem sehogyan sem imádjuk ily módon egymást. Persze, érezhető a kötelék közöttünk is, a szeretet meg a tisztelet, de... hát közel sem úgy meg annyira, mint Joe és Sophie között. Mondjuk... a mi szüleink élnek, s nem egymást kellett felnevelnünk, na de na...
Joe és Sophie szinte hihetetlenül aranyosak. Azaz... különlegesen aranyosak. 

Attila írói stílusa pedig egy picirit önmagamra (véleményírás terén...) emlékeztet. Tisztán és őszintén vállalja önmagát, meg sem próbálja elhitetni az olvasóval, hogy "na én pedig aztán profi író vagyok!", hanem a maga egyszerű és könnyed módján tálalja, ami megfogalmazódik benne. (Itt megemlíteném, hogy nincs részletes leírás senkiről s semmiről, mégis, valahogy a cselekmény által teljesen éles kép alakulhatott ki bennem mindenről s mindenkiről!) Egyesek gondolhatnák ezt amolyan "lázadó" módnak, pedig - magamból kiindulva - ez egyáltalán nem arról szól, nem amiatt van. Szimplán így esik nekünk jól, amit csinálunk, és bár nyitottak vagyunk a fejlődésre és tiszteljük a profikat, de mindemellett hűek is szeretnénk maradni önmagunkhoz, önnön egyszerű és laza mivoltunkhoz. (Merem remélni, hogy maga az író sem bánja, hogy a nevében is beszélek... és azért azt megemlíteném, hogy attól, hogy vele kapcsolatban ezt így érzem, még nem biztos, hogy így is van...) 

Ebben a könyvben ez egyúttal könnyen érthetővé és emészthetővé teszi az olvasottakat, és talán részben emiatt a legtöbbek számára élvezhetőbbé is. 

Lehet, hogy nem egy... mondjuk Stephen King kategória, viszont tipikusan olyan, amit kb BÁRKINEK tudnék ajánlani, főleg, ha csak most barátkozik a "molysággal", vagy csak egy könnyed olvasmányra vágyik. Ez az a könyv, amit simán eltudok képzelni az újságárusoknál... a postán... egy ajándékboltban... a lottózóban... a benzinkutakon...
És ezt nem negatívumként mondom! Nem egy neves író könyve virít ilyen helyeken "occó" kiskönyvként! És viszik is, mint a cukrot!!! 

Úgyhogy, Attilám! A stílusod számomra rokonszenves, és nagyon örülök, hogy így "egymásra találtunk". Én nem bánnám, ha tartanád ezt a vonalat, de bárhogy is legyen, őszintén remélem, hogy nem ez lesz az egyetlen regényed, és olvashatok majd még tőled! 

Így kívánom, hogy "legyen még mit mesélned", és ehhez további sok sikert neked! 


...és végezetül idéznék pár sort e könyvből:


"...ez most valami házkutatás? Van erre önnek felhatalmazása? - izmozott a kereskedelmi munkatárs. 
- Chris Thomas elhalálozott tegnapelőtt és a nyomozás érdekében szeretném átnézni a papírjait. 
- A fenébe! Ez komoly? Most csak viccel, ugye? De hát olyan fiatal volt. 
- Nem viccelek sajnos. Halott.
- És hogyan halt meg? 
- Nem pattantak le róla a golyók, amikor rálőttek. 
- Megölték? Ilyen veszélyes a dohány biznisz?
- Láthatod. Szerintem keress másik munkát." 

"Ezúttal a Miller járgánnyal mentek, ami egy elektromos motorral, egyedileg épített Ford Evos koppintás volt, azzal a különbséggel, hogy az ajtajai szimplán nyíltak és nem pedig fölfelé. Az már túl giccses lett volna neki. Gyönyörű az a kocsi. Ha sikeres lesz ez a könyv, én is csináltatok egyet. Na, jó! Viccet félre. Elektromos, mivel a gazdája amennyire csak lehetett környezettudatos próbált lenni." 

"- Maga biztos, hogy rendőr? Elég buta kérdéseket tesz fel. 
- Ne szemtelenkedj, te díszfasz. Azt hiszed, ha arra kerül a sor, szkanderversenyen döntjük el, hogy ki az erősebb? Felmutatom a jelvényem és szétlövöm a töködet." 
(Az eredeti bejegyzés e könyvről 2021. júliusban íródott.)

Smink: Sóvári Dóra
Fotó: Pásztor Digi Gábor