Pfeiffer Gábor - Lábnyomok a sárban

2022.06.20

TÖRTÉNELMI / CSALÁDREGÉNY

A borítóról: 
Képzeljétek, az író fia tervezte! 
A kedvenc borítóim nem éppen minimalista stílusúak, de ez még ennek ellenére is bekerült a "Top10"-be. 


Amúgy... nem tudom ki-hogy van vele, de nekem a borító (és a cím) egy piciri krimi jelleget sugároz. Pedig a könyv egyáltalán nem az (de nem ááám! Majd lentebb kifejtem...)

Mégis, eljutva a rajta "bemutatott", igencsak emlékezetes és jelentőségteljes jelenethez, mondhatom, hogy a lehető legjobb választás volt a borítóra vinni, és ráadásul a legjobb módon sikerült... hiszen drámainak drámai, de mégsem morbid. Kutyabarátként lehet, hogy más formában megmutatva ezt a jelenetet, már nem lett volna merszem e könyvet a kezembe venni. De így... Számomra is befogadható, sőt, tökéletes! (És így van ez megírva is... drámai, de a kutyabarát lelkeknek is emészthető, úgyhogy ne féljetek!)


A fülszövege a szerintem nagyszerű. Megható, elgondolkodtató, és hiába hosszabb a nagy átlagnál, megér minden csepp tintát!

A könyvben rengeteg a kép, van tartalomjegyzék, függelék, stb... Egész különlegessé lett ezekkel téve az amúgy is érdekes történet.
Írónk kifejezetten jól indított a "Hurrá, nyaralunk!" c. fejezettel! Én, "tavi gyerek"-ként (a gyékényesi bányatavak mellett nőttem fel) teljesen át tudtam érezni ezen sorai hangulatát, bár itt nem tavas, hanem egy medencés jelenet volt. Totál átjött a strand feeling, olyan volt, mintha édesapám szemszögéből láthattam volna a körülöttünk nyaralókat. Hát én ennyit egy fejezeten már rég nevettem... Igazi, jó, magyaros, egyszerű, de nagyszerű! Kell ennél több? A saját gyerekkoromat juttatta eszembe, és nagyon jól esett nosztalgiázni, köszönöm!
A továbbiakban is volt pár vicces rész. Sok helyen tele német/sváb szavakkal és/vagy utalásokkal. E kapcsán szeretném felhozni "Farkas Bíborka - Druidaösvény" c.könyvét. Ott is rengeteg volt az idegen nyelvű (kelta) szó, de abban a könyvben ezen szavak megvoltak számozva, és az oldal alján magyarul leírva-elmagyarázva. Itt csak a könyv legvégén levő "Függelék"-et vehetjük segítségül. Mivel én tanultam németül - sőt, napi szinten használom is - nem volt egyáltalán szükségem arra, hogy egyfolytába hátralapozzak. Ezen kifejezések nagyban hozzájárulnak a történet feeling-jéhez (én speciel imádom is az ilyet, mikor idegen nyelven szólal meg egy-egy karakter, és ezt meg is osztja velünk az író), ezért megértem, hogy miért nem 100%-osan a magyar szóhasználatra törekedett az író, és amúgy nem is feltétlen szükséges érteni őket a történet megértéséhez és élvezéséhez, viszont ha már (és nagyon helyes!, hogy ) elvannak magyarázva, tényleg ajánlom figyelmébe mindenkinek a függeléket, érdemes szükség esetén hátralapozni!
A könyv 2 nagyobbacska és 1 kisebb történetet oszt meg velünk, amit úgymond "körbeölel" az írónk regényalkotásánák története - azaz megosztja velünk, hogy miképp vágott bele ezen sorok megírásába - mintegy keretet képezve a 3 "kisregény" köré. Mindhárom a családi, rokoni, ismerősei emlékei által segített-megihletett történetek, amik itt-ott átszövik egymást. Így lett ez egy családregény! És egyben "helytörténeti dokumentum" is - mivel bemutatja Csolnokot, Budakeszit, Budapestet, Ukrajnát, Brno-t és az egykori NSZK városait is. Ha emiatt valaki egy száraz, nyers, történelem-tankönyvre számít... hát csalódni fog, de pozitívan! Ugyanis a történelmi adatokat átszövi a szerelem, a fájdalom, az öröm, és még megannyi érzelem, ezzel színesítve és testközelivé téve a regény politikai és történelmi vonalát is. Az író ezt oly módon kimaxolta, hogy még engem is magával ragadott a sztori, méghozzá úgy, hogy utólag bepótoltam a töriórák által tanítottakat. Mert hogy... engem tanítottak, csak nem igen tanultam. Gábor könyvével minden bizonnyal többre mehettek volna a tanáraim, mikor e kor felé szerették volna felkelteni az érdeklődésemet. Mert neki bizony sikerült!
Az 1930-as évektől kb a 80'-as/90'-es évekig nyúlóan - először betekintést nyerhetünk a második világháború "hétköznapi" embereinek életébe, és egy hadifogoly viszontagságaiba. Másodjára pedig hőseink szemszögéből láthatjuk, hogy miként élték meg a zsidótörvényt és a kitelepítést, aztán a harmadik "felvonás"-ban belekóstolhatunk a korai szocializmus hatásaiba.
Merem azt állítani, hogy az én rokonaimnak talán nem kell akkora múltbéli terheket magukkal cipelniük, mint pl a sváboknak, de kétség sem fér affelől, hogy ők sem kevés viszontagságon estek át. A nagyszüleim is szoktak sztorizgatni abból az időből, és ezek nem egyszer gyászos könnycseppekkel végződnek... Viszont rengeteg mókás emlékük is van, és azokból is akad, amikre igazán büszkék lehetnek. Drága anyai nagyapám - Isten nyugosztalja - emlékezett vissza mindig akkora beleéléssel, hogy a történeteit, ha még a legátlagosabb dolgokról is szóltak (pl földművelés, állattartás, házépítés, stb...), ezredszerre is szívesen hallgattuk. És még hallgatnánk megannyiszor, ha lehetne...
Viszont ebből a korból nekem is vannak még élő rokonaim... Volt, aki azokban az időkben Ausztráliáig menekült. Életembe 3x talán, ha eddig találkozhattam vele, és az első pár alkalommal túl fiatal voltam még ahhoz, hogy erről az időszakról beszéljünk, a legutóbbinál pedig túl rövid ideig volt velünk egy ilyen jellegű témához. Hisz' ha már egyszer leült a család egy közös ebédre, nem ez volt terítéken... De azzal a tervvel váltunk el, hogy legközelebb én megyek látogatóba hozzájuk. Könnyes szemmel, reménykedve köszönt el tőlem, mondván: "bízzunk benne, hogy még megélem..." E könyvet olvasván is tudhatom, hogy már annyi nehézséget megélt, mint mi a legfélelmetesebb álmainkban sem. Ahogy papámék, testvéreik, felmenőik, és az ő ismerőseik is. Ez is csak megerősítheti azt, hogy a mi generációnknak voltaképpen "igen jó dolga van". Mégis sokan mennyire nem becsüljük meg, mennyien panaszkodunk, és mennyi dolgon kesergünk... Persze, mindenkinek megvan a maga keresztje, és az neki a legnehezebb. De ha más nem, hát adjon erőt a tudat, hogy mindig volt, és mindig lesz, akinek nehezebb sors jutott, mint önmagunknak. És ahogy elődeink tették: nekünk is el kell fogadnunk, küzdenünk, kitartanunk, túlélnünk, felemelkednünk, és tovább mennünk - magunk után lábnyomokat hagyva a sárban.
Filmek terén talán egy kicsit a fotók hatására az ezzel a témával kapcsolatos dokumentumfilmeket juttatta nekem eszembe, ahol maguk a nénikék-bácsikák az elbeszélők. Aztán fura mód bevillant már eléggé a könyv elején a "Vágta" (Seabiscuit) c. film is, pedig teljesen másról szól (részben az 1929-33 közötti Nagy Depressziónak nevezett gazdasági összeomlásról), de az is igaz történet alapján készült, belecsempészve régi, eredeti felvételekkel, és a narrátor a történelmi szálat hasonlóan Gábor írói stílusához, ugyancsak könnyed hangnemben, nem pedig tankönyvszerűen osztja meg velünk. Részben ezért is tartozik a kedvenc filmjeim közé. Aki ismeri, és szereti, az eltérő téma ellenére hasonló érzéseket fog kelteni benne a "Lábnyomok a sárban" is.
Gábor papírra vetett családi históriái egy gyönyörűen összeszedett, megható, elgondolkodtató, és szíveket megszólító kerek történetként lettek megírva. Úgy vélem, ezzel igazán méltó emléket állított nekik. És hálásan köszönöm, hogy mindezt megosztotta velünk!

Fotó: Pásztor Digi Gábor

Smink: Sóvári Dóra 

(Az eredeti bejegyzés e könyvről 2021. áprilisban íródott.)