S. A. Locryn - Éjfekete
2022.09.29
FANTASY / ROMANTIKUS / LMBTQ
A fantasy zsáner kedvelői nem csoda, ha ezt a borítót meglátva elalélnak, hisz' tényleg fantasztikus! (Borítótervezés: Kim H. Angel és Lászlóczki Richárd)
Engem mégis leginkább a fülszöveg hozott lázba, ami szerintem ritka jóra sikerült:
Engem mégis leginkább a fülszöveg hozott lázba, ami szerintem ritka jóra sikerült:
Reflektálva a fülszövegre:
Az éjfekete valóban nem csupán egy romantikus YA fantasy... hanem több problémára is rávilágít, méghozzá a mesék csodáin keresztül mutatva.
Az éjfekete valóban nem csupán egy romantikus YA fantasy... hanem több problémára is rávilágít, méghozzá a mesék csodáin keresztül mutatva.
Ez bizony egy olyan LMBTQ történet, ami valóban érzékenyítheti az olvasóit ezen témára, hogy megértőbbek, elfogadóbbak, empatikusabbak lehessenek olyan személyek iránt is, mint e könyv két főbb karaktere: Elliott és Nyr.
És hiába fantasy, valójában a szerző némi történelmi vonalat is belevitt, hisz' valamikor a második világháború kezdetére időzítette a sztorit, méghozzá javarészt Skócia-, és valamelyst London területére, s olvasói ezáltal részesei lehetnek az Angliát sújtó légitámadásoknak, bombázásoknak is.
A történetről (SPOILERES SOROK KÖVETKEZNEK!):
Egy elég durva és izgalmas jelenettel indított a szező, méghozzá azzal, hogy a fiúiskola "bántalmazó bandája" épp kikerget éjszaka az erdőbe egy általuk sanyargatott fiút (Elliottot), persze pusztán heccből még az erdőt is rágyújtva, hogy vissza se tudjon jönni a szerencsétlen.
Viszont az időpont (telihold) és a terület (az erdő egy mágikus pontja) által gyakorlatilag egy sokkal veszélyesebb, elátkozott világba terelték Elliottot, ahol még a növények is saját tudattal rendelkeztek, s mind rátámadtak. És ott volt Nyr, egy félelmetes, de mégis valahol egészen emberi lény.
Egy nagyon furcsa kapcsolat alakult ki közöttük, míg Elliott nála "vendégeskedett", és lábadozott az útközben szerzett sérülései után, pláne hogy vissza még akkor sem juthatott volna, ha nem sérült volna meg, mivel csakis teliholdkor lehetséges kijutni az erdő sötét oldaláról.
És most ugrok egy nagyot a történetben, mert jobb, ha nem mondok el mindent a könyv első harmadáról...
A második harmada az iskolában játszódik, és furcsa mód - hiába vagyok fantasy fan, nekem itt kezdett el igazán tetszeni a sztori. Szerintem itt kezdett felpörögni, de közben méginkább elgondolkodtatóvá is válni. Pl, hogy miként kezelték a helyzetet a könyv karakterei, hogy Elliott, egy vézna gyerek, akit sokáig kerestek, de nem találtak, egyszer csak előbukkan 2 hónap után egymaga az erdőből. Oké, még az addiginál is jobban lesoványodva, és a régebbi sérülések már begyógyult nyomaival, de újra köztük volt, és ÉLT. Na ez az, ami sokak számára hihetetlen volt. És persze főleg egy diák számára még bosszantó is...
A könyv utolsó harmada szól igazán az iskola területére is eljutó háborúról, a bombázásokra való felkészülésről, s majd a megélésükről. Bár... azt hiszem, hogy leginkább a londoni jelenetekkel szemléltette ezt igazán jól a szerző, de az iskolai történések is szépen megvoltak írva.
Mindezt Nyr és Elliott szerelme fűzte át, az egymásba vetett bizalmuk és ragaszkodásuk, és a vígasz, amit egymásnak jelentettek múltbéli sérelmeikre. Hisz' Elliott egy jómódú család sarja, akik abban az időben nem voltak megértéssel az ő érzéseire, így persze a lehető legrosszabb módon kezelték.
Aztán Nyr, akinek története valamikor a középkor idejére tehető, (ha jól értettem), hisz' az erdő átka az övé is, s ezzel több száz éves magányra kárhozott, míg Elliott be nem tévedt hozzá. Nos... Nyr története nem csak mágiával teli, hanem szerelemmel, csalódással, árulással, és rengeteg gyilkolással is. Egy olyan sztori, ami egy fucsa árnyalatú rózsaszínnel kezdődik, aztán hirtelen éjfeketévé vált - méghozá nagyon hosszú évszázadokig.
Több kérdőjel is felmerült bennem a könyv olvasása folyamán... pl, hogy mennyire volt tudatos e téma kapcsán a helyszínválasztás, ugyanis a történet szerint a fantasy vonal legendákra épül. Nyr történetének legendájára. Felettébb tetszett, ahogy Elliottal bújták a könyveket egy megoldás, és a válaszok megtalálása érdekében, de amikre bukkantak, az nekem teljesen új volt. Szóval kíváncsivá tett, hogy tényleg valami hasonló legenda adhatta a szerzőnek az ihletet az Éjfekete megírására, vagy ezeket a legendákat is ő maga volt, aki megalkotta...? Mindenesetre a könyvben szuperül funkcionált, és számomra nagyon eredetikén hatott az egész sztori, így, ahogy van.
Egy elgondolkodtató, néhol elborzasztó, helyenként megható, izgalmas, és fantasztikus regény. Az lmbtq vonalát legalább annyira erősnek ítélném, mint a fantasy-t, és legalább annyira fontosnak is. Nagyon szépen egyensúlyban vannak, egyik sem megy a másik rovására. Szerintem mindkét vonal olvasói tábora szeretheti és élvezheti ezt a regényt, amiért csak gratulálni tudok, mert talán ez lehetett egy olyan nehézség a megírásában, amit lehet, hogy nem is tudatosan, de S. A. Locryn sikeresen megugrott.
Stílusilag inkább az "elmondani", mint az "éreztetni" szerűen megírt könyv, hisz' a karakterek javarészt beszélnek a múltbéli bántalmaikról, és csak egy részüket élik meg épp a történet alatt. De ez a típusú történetvezetés és karakteri érzelmek bemutatása szerintem itt teljesen jól működött, sőt, nekem, mint nem kifejezetten lmbtq olvasónak, azt hiszem, talán pont ezért épp így volt jó.
A hangulat, a téma, a történet, a mondanivaló nagyon tetszett, és akik szeretik a sötétebb fantasy világokat, az elgondolkodtató legendákat, az izgalmas jeleneteket, és a különleges érzelmeket, valószínűleg nem fognak csalódni, ha ezt a könyvet választják olvasnivalónak.
Örülök, hogy olvashattam, és nagyon köszönöm az élményt! A szerzőnek pedig szívből gratulálok, és további sok sikert kívánok!
És hiába fantasy, valójában a szerző némi történelmi vonalat is belevitt, hisz' valamikor a második világháború kezdetére időzítette a sztorit, méghozzá javarészt Skócia-, és valamelyst London területére, s olvasói ezáltal részesei lehetnek az Angliát sújtó légitámadásoknak, bombázásoknak is.
A történetről (SPOILERES SOROK KÖVETKEZNEK!):
Egy elég durva és izgalmas jelenettel indított a szező, méghozzá azzal, hogy a fiúiskola "bántalmazó bandája" épp kikerget éjszaka az erdőbe egy általuk sanyargatott fiút (Elliottot), persze pusztán heccből még az erdőt is rágyújtva, hogy vissza se tudjon jönni a szerencsétlen.
Viszont az időpont (telihold) és a terület (az erdő egy mágikus pontja) által gyakorlatilag egy sokkal veszélyesebb, elátkozott világba terelték Elliottot, ahol még a növények is saját tudattal rendelkeztek, s mind rátámadtak. És ott volt Nyr, egy félelmetes, de mégis valahol egészen emberi lény.
Egy nagyon furcsa kapcsolat alakult ki közöttük, míg Elliott nála "vendégeskedett", és lábadozott az útközben szerzett sérülései után, pláne hogy vissza még akkor sem juthatott volna, ha nem sérült volna meg, mivel csakis teliholdkor lehetséges kijutni az erdő sötét oldaláról.
És most ugrok egy nagyot a történetben, mert jobb, ha nem mondok el mindent a könyv első harmadáról...
A második harmada az iskolában játszódik, és furcsa mód - hiába vagyok fantasy fan, nekem itt kezdett el igazán tetszeni a sztori. Szerintem itt kezdett felpörögni, de közben méginkább elgondolkodtatóvá is válni. Pl, hogy miként kezelték a helyzetet a könyv karakterei, hogy Elliott, egy vézna gyerek, akit sokáig kerestek, de nem találtak, egyszer csak előbukkan 2 hónap után egymaga az erdőből. Oké, még az addiginál is jobban lesoványodva, és a régebbi sérülések már begyógyult nyomaival, de újra köztük volt, és ÉLT. Na ez az, ami sokak számára hihetetlen volt. És persze főleg egy diák számára még bosszantó is...
A könyv utolsó harmada szól igazán az iskola területére is eljutó háborúról, a bombázásokra való felkészülésről, s majd a megélésükről. Bár... azt hiszem, hogy leginkább a londoni jelenetekkel szemléltette ezt igazán jól a szerző, de az iskolai történések is szépen megvoltak írva.
Mindezt Nyr és Elliott szerelme fűzte át, az egymásba vetett bizalmuk és ragaszkodásuk, és a vígasz, amit egymásnak jelentettek múltbéli sérelmeikre. Hisz' Elliott egy jómódú család sarja, akik abban az időben nem voltak megértéssel az ő érzéseire, így persze a lehető legrosszabb módon kezelték.
Aztán Nyr, akinek története valamikor a középkor idejére tehető, (ha jól értettem), hisz' az erdő átka az övé is, s ezzel több száz éves magányra kárhozott, míg Elliott be nem tévedt hozzá. Nos... Nyr története nem csak mágiával teli, hanem szerelemmel, csalódással, árulással, és rengeteg gyilkolással is. Egy olyan sztori, ami egy fucsa árnyalatú rózsaszínnel kezdődik, aztán hirtelen éjfeketévé vált - méghozá nagyon hosszú évszázadokig.
Több kérdőjel is felmerült bennem a könyv olvasása folyamán... pl, hogy mennyire volt tudatos e téma kapcsán a helyszínválasztás, ugyanis a történet szerint a fantasy vonal legendákra épül. Nyr történetének legendájára. Felettébb tetszett, ahogy Elliottal bújták a könyveket egy megoldás, és a válaszok megtalálása érdekében, de amikre bukkantak, az nekem teljesen új volt. Szóval kíváncsivá tett, hogy tényleg valami hasonló legenda adhatta a szerzőnek az ihletet az Éjfekete megírására, vagy ezeket a legendákat is ő maga volt, aki megalkotta...? Mindenesetre a könyvben szuperül funkcionált, és számomra nagyon eredetikén hatott az egész sztori, így, ahogy van.
Egy elgondolkodtató, néhol elborzasztó, helyenként megható, izgalmas, és fantasztikus regény. Az lmbtq vonalát legalább annyira erősnek ítélném, mint a fantasy-t, és legalább annyira fontosnak is. Nagyon szépen egyensúlyban vannak, egyik sem megy a másik rovására. Szerintem mindkét vonal olvasói tábora szeretheti és élvezheti ezt a regényt, amiért csak gratulálni tudok, mert talán ez lehetett egy olyan nehézség a megírásában, amit lehet, hogy nem is tudatosan, de S. A. Locryn sikeresen megugrott.
Stílusilag inkább az "elmondani", mint az "éreztetni" szerűen megírt könyv, hisz' a karakterek javarészt beszélnek a múltbéli bántalmaikról, és csak egy részüket élik meg épp a történet alatt. De ez a típusú történetvezetés és karakteri érzelmek bemutatása szerintem itt teljesen jól működött, sőt, nekem, mint nem kifejezetten lmbtq olvasónak, azt hiszem, talán pont ezért épp így volt jó.
A hangulat, a téma, a történet, a mondanivaló nagyon tetszett, és akik szeretik a sötétebb fantasy világokat, az elgondolkodtató legendákat, az izgalmas jeleneteket, és a különleges érzelmeket, valószínűleg nem fognak csalódni, ha ezt a könyvet választják olvasnivalónak.
Örülök, hogy olvashattam, és nagyon köszönöm az élményt! A szerzőnek pedig szívből gratulálok, és további sok sikert kívánok!
Smink: Sóvári DóraFotó: Pásztor Digi Gábor
