Stian Skald - Az elveszett aranyváros keresése

A borító egész nosztalgikus, nem az a "hű de mai modern", de részben talán épp emiatt is megkapó. Édesapám régi fantasy regényeire emlékeztet... szinte érzem a kissé dohos szagot ahogy ránézek - persze ez egy vadi új példány, úgyhogy csak a képzeletem játszik. 
Az illusztrációk pedig iszonyat jók! (Egy részüket láthatjátok a képemen...) Simán teletetoválnám velük magamat! De medálként és kulcstartóként is eljátszottam a gondolattal, hogy milyenek lehetnének... 
Úgyhogy jár a nagy taps a borítóért és az illusztrációkért: 
Mihályfi- Tóth Alex / Redart Illustrations 

Ahogy a cím és a borító is utal rá, a sztori lényege, hogy ilyen-olyan (varázsló, katona, egy rigmul - azaz egy emberszabású, farkasszerű lény, stb.) karakterekkel  "karöltve" az aranyváros keresésére indulunk

Ééés bármennyire is tetszett a könyv eleje - mert hát izgi volt, meg rejtélyes, meg érdekes az egész kocsmai jelenet, ahogy főbb karaktereinket összehozta a sors - azt kell mondanom, hogy a legfőbb főszereplő, azaz Maugis, a varázslótanonc, valahogy... nem lett kellőképp beillesztve a saját sztorijába. Mármint hiányoltam az ésszerűbb és meggyőzőbb érveket, hogy a "felfedező csapattal" tartson, vagy de legalábbis jó lett volna tudni, hogy ő amúgy miért is volt ott, ahol, és hová tartott pontosan és miért, mert amúgy részben ezek miatt nem akart a csapattal tartani... de végül csak nem derültek ki ezek sem igazán, és emiatt egy kicsit a terjedelmet hibáztatom. Ha az volt a cél, hogy kisregény legyen ebből a sztoriból, akkor ez szerintem nem kevés információ rovására vált. Ezen kívül pl fantasy regény létére elég kevés "látvány festést" kaptunk, azaz kb csak sejthetjük, hogy miféle világa is van Avalantiának.
De! Amit írónk a tájleíró részekből lecsippentett, hozzá adta a különleges lényeihez! Többnyire...
A lények bemutatására - leírására sem fecsérli igazán a szavait, s bár kellőképp megismerhetjük őket (rigmulokat, gnollokat (róka szerű emberszabású lények), de vannak törpék és monoceroszok (egyszervúak), és hát varázslók is...).
Nekem, aki szeret igazán elmerülni a sztoriban, és jól esik - pláne egy fantasy könyvben -, ha valamivel alaposabban kivan építve a világ: maradt bennem némi hiányérzet. Pedig amúgy így is eltudtam kellőképp képzelni a dolgokat, és szívesen vándoroltam Stian világában.
Úgyhogy akik a kevésbé részletes leírásokat preferálják, itt nem lesz gondjuk.
Ahogy azoknak sem, akik egy pörgős cselekményű történetre vágynak! Mert bizony, a könyv eleji izgalmak, rejtélyek és érdekességek kitartanak a könyv végéig! Egyik jelenetből a másikba ugrunk, már-már "Gyűrűk ura" szerű vándorlással, hogy "na az előbb még a hegyekbe fagyoskodtak a karaktereink ilyen-olyan megpróbáltatásokkal, aztán meg egy erdő meletti tisztáson haverkodnak az egyszarvúakkal... utána meg egy nem "evilági" gonosz lénnyel harcolnak" (itt a The Withcer (Vaják) egyik lénye jelent meg előttem), aztán lesz, aki meghal, lesz, aki elárulja társait, és lesz, aki méginkább megnyílik, és bizalmassá válik.
Közben pedig mindent átjár a középkori jellegű, kardozós-varázslós fantasy,
a remény egy lehet, hogy csak a legendákban létező városban,
és nem csak a "küldetést", hanem a karaktereket is körbejáró rejtélyek. Amiknek amúgy csak 1 részére derül fény... (Maugissal én még mindig elégedetlen vagyok - sok a vakfolt.)

Továbbá, vannak ismerősnek tűnő, de amúgy ismeretlen szavak, amikhez sokaknak igancsak jól jöhetne egy lábjegyzet. Pl a garabonciás, a famulus, a különleges lényeket, és a peregrinust nem bántam volna, ha kilettek volna/JOBBAN kilettek volna fejtve.

A legnagyobb bajom mégiscsak a terjedelem volt. A kedvenc műfajomban íródott (középkori fantasy), szerethető karakterekkel, érdekes konfliktusokkal, de valahogy... átrohant az író az egész történeten. Nem volt időm igazán megismerni és megszeretni őket, így igazán megérteni és átérezni sem a helyzetüket. Pedig... számomra ez egy lényegi pontja a könyveknek.

Csak ezt a részt olvasva nem mondanám magamat teljesen elégedettnek, pedig amúgy nagyon élveztem! Furcsa, tudom...

Talán nem véletlen, hogy az eddig általam olvasott kisregény könyvsoriknál egyszerre olvastam többet, és egyszerre írtam róluk.
Hát, 'jába szegény... vaskos, nagy köteteken "nevelkedtem"... 

Mindenesetre épp a hiányérzetem miatt most méginkább kíváncsi vagyok a 2. részre, ami már várja sorát a polcomon.

Addig is, kaptok két idézetet ebből a kötetből: 

"- Elég már! - bömbölte, akár egy megvadult bölény, majd száját a legcifrább szidalmak hagyták el. - Meggárgyultatok? Odafenn alszik a földes uraság strázsamestere. Még egy ilyen és érte küldetek, hogy a dögbaj vinne el titeket! Öljétek egymást odakünn, ha úgy tetszik, de az én házamban nyugton legyetek!"

"- Magasba Pillantó - szólt ekkor Northas. - Most már megölhetem?
- Még ne! - intette le a varázsló. A rigmul csalódottan morgott valamit, majd dühösen belerúgott a földre ültetett fogolyba." 
 

Köszönöm a szerzőnek a bizalmat és a lehetőséget, hogy olvashattam!