Tanila Jensen: Viveca 1. - A félelem árnyai + Viveca 2. - Feloldozás
FANTASY / KRIMI / THRILLER
Kezdjük az 1. rész, "A FÉLELEM ÁRNYAI" elején:
Az első fejezettel már kaptam hideget-meleget:1. Hmmm, de rejtélyes, vajon mi lesz itt...
2. Oh, 1 templom!
3. Stukker? Démonok?
4. Egy pap, és egy csinos nő...
5. Szerelem? Neeee....
6. Erotika? Uuuu bakker...
7. Most meghalt valaki? Ez mind csak álom, vagy csak egy démon szórakozik, vagy most mi vaaaaan...???
Nos... lehet, hogy bennem volt/van a hiba, de tovább lapozva is még mindig eléggé kuszák voltak a dolgok. Kicsit mintha Tanila túltolta volna a koffeinadagját írás közben, mert nagyon pörgősek a fejezetek, viszont mindeközben számomra tényleg kissé zavarosak is. Sokáig az az érzés volt bennem, hogy "valamiről lemaradtam, ennek a könyvnek valahol lehet egy előző része", mert annyira a sztori közepén vágott bele. Ennek a következménye lehetett, hogy számomra nehezen értelmezhetőek-követhetőek voltak az események. Szóval vártam, hogy végül csak kiderüljenek az előzmények, de mit ne mondjak... kaptam is meg nem is - betekintést karaktereink múltjába.
Ilyen könyvek esetén (ahol a "csapjunk a közepébe" jeligével kezdenek...) az írók többsége legalább pár "előzmény-morzsát" elhint az olvasóknak - gondolom pont a könnyebb érthetőség érdekében. Tanila viszont (szerintem) elég fukarul szánt meg eme morzsákkal... De csak vártam, és vártam, majd csak lesz egy komolyabb "visszaemlékezés", amivel minden a jelenben játszódó szitu is majd jobban értelmet nyer...
Annak ellenére, hogy a sorozat/trilógia Viveca karakteréről kapta a nevét, a főszerepet inkább Philip játszotta. Leginkább az ő cselekedeteit és gondolatait követve szól a történet.
Amúgy... bocsi, de nekem iszonyat unszimpatikus volt Viveca. Valahogy úgy éreztem, hogy a sztori végett neki jónak "kellene" lennie, de én már az első pillanattól, hát... ha nem is utáltam, de nem olvastam róla valami szívesen. (Leginkább, mert nekem az jött le, hogy kb csak annyi az erénye, hogy szép... )
Viszont! Kéééépzeljétek! Volt egy jelenet, amikor "ördögi nyelven" olvastak fel egy könyvből, ami így szólt: "Sineades desala pre tor miars torola..." EZAAAZ! VÉGRE VALAKI, aki nem csak annyit ír, hogy "3x elkántált két érthetetlen sort, és bumm...!" Köszönöm Tanila, hogy te engedted, hogy az olvasóid részesei lehessenek ennek az élménynek, és "hallhassák", ami ott és akkor elhangzott! Imádtam, köszönöm!
Olvasás közben felmerült bennem az "Odaát" c. világhírű filmsorozat, (a démonok és az ellenük alkalmazott technikák és módszerek, +a fegyverek és a boszorkányság, a feketemágia miatt érezhettem hasonlóságot) és "A Pap - Háború a vámpírok ellen" c. film, nyilván maga a pap miatt, és a sztoriban megelevenített világ-béli kereszténység fontossága és nagyfokú hatása miatt, meg talán azért is, mert írónőnk hasonlóan komor, néhol már-már horrorisztikus stílusban írta e történetet.
Kiolvasva, és mindent egybevetve az első fejezetnél felmerültekhez képest már ilyen dolgok forognak a fejemben:
1. Nem igazán van benne romantika. Csak 1-2 kisebbecske.
2. Erotika - hááát, csak egy szösszenetnyi, de az sem az "igazi".
3. Halál? Van. Méghozzá jooooo sok. Sok-sok vérrel. Viszont leginkább a könyv utolsó negyedében, de akkor durván töményen.
4. A történet eleji kuszaság immáron rendeződött? Úgy... 25%-ban. Pár dologra fény derült: Féltékenységre, bosszúra, "árulásra", és egy amolyan reinkarnáció szerű dologra is. De amúgy... még mindig nagyon zavaros az egész.
Részben azért is élhettem én ezt meg így, mert nem erre számítottam. A könyveim 95%-ánál arra törekszem, hogy csak a kellő infókra támaszkodva válasszam ki őket és olvassam el. Ami azt jelenti, nézem a kategóriát, hogy miben íródott. Az írót, a címet, a borítót, a fülszöveget... ha ekkor még hezitálok, (bár ez nagyon ritka!) akkor pár véleményt is, esetleg "beleolvasót"... Ennél a könyvnél nem mentem magán a borítón- fülszövegen túl. És a webshopok-nál mindenhol szimplán "Fantasy"-nak írva láttam, pedig ez nem egyszerűen csak fantasy! Hanem jócskán krimi és thriller is! Szóval... én kicsit light-osabbnak képzeltem, na. De! Nem volt ez így rossz, sőt! Örülök, hogy íróNŐ létére is tud valaki ilyet alkotni, pláne magyar berkekben.
Tanila Jensen Viveca-jának 2. része: "FELOLDOZÁS"
A két rész közé beiktattam egy másik könyv olvasását, aminek befejeztével már nagyon vártam, hogy nekiálljak a 2. résznek, pedig az 1. eléggé kimerített a komor, sötét hagulata miatt, de most, hogy már tudtam, hogy kb mire számítsak, izgatottan vártam! Úgyhogy jót tett a köztes szünet...És őszintén mondom, a világ, az elképzelés, amit megteremtett, változatlanul nagyon tetszik. Viszont ami nem tetsztett, az továbbra sem volt kedvemre való.
A világ maga az sötét/komor/komoly (még mindig). Viszont... (még mindig) úgy érzem, hogy karaktereink indittatásai valahogy nem "passzolnak" ehhez a "komolysághoz". Philip számomra érthetetlen módon konkrétan ki is jelentette, hogy Vivecát talán még jobban is szereti, mint anno egykori (már halott) menyasszonyát. (Itt Klaudia fel is mordult: "HOGY MICSINÁSZ!??") Pedig... úgy vélem, Alexát szeretnie bőven volt miért, azon túl, hogy gyönyörű volt. (Pedig a vele való kapcsolatáról se tudhattam meg sokkal többet, mint a Vivecához fűződőről...) Vivecának meg (az én olvasatomban) továbbra is csak a szépsége az egyetlen erénye. Legalábbis... ha van neki több, az számomra egyáltalán nem derült ki. Aztán, a másik, ami ellenszenvet ébresztett bennem (FIGYELEM! SPOILERES SOROK JÖNNEK...): Az előző rész azzal zárult, hogy Philip otthagyta Vivecát a városban. Gondoltam, hogy azért, hogy miután biztonságban tudhatja a csajt, védeni akarta azzal, hogy egyedül/nélküle folytatja harcát a természetfelettivel (hiszen ehhez jobb, ha pap marad, s Viveca mellett nem tudna az maradni...). Erre fel, nagy bőszen elugrott a feletteseihez, hogy feladja papi hivatását, hogy Vivecának szentelhesse további életét. És az ő karakterére szerintem nem igazán valló módon (mert okosabbnak véltem), ezt, mikor elment, nem mondta el Vivecának, hanem csak OTTHAGYTA, lelépett, kész, vége, finito...! De hát embeeeer. Érett férfi létére csak közölte volna vele eme tervét, mielőtt lelép...! Persze a könyv kb 1/3-ánál az írónő Philip egyik gondolatán keresztül megosztja velünk, hogy azért tette ezt így, hogy ezzel is csak Vivecát védje... de számomra ez nagyon gyenge érv. Nekem ez úgy hangzott inkább, mint mentegetőzés arra, hogy jól tudja: ezt elszúrta, csak nagyon nem akarja bevallani.
No de, ez még nem is volt elég. Ennek hatására Vivecát újra bekebelezte a "gonosz", és sértett érzése lévén (hogy szerelme csak úgy otthagyta, mint eb a sz*rát...), bosszút esküdött Philip és minden szerette ellen. Na de kérlek! Egy érett nő!? Ilyenért!? Így!? Aki álítólag hú de kedves és ártatlan volt (bár nem tudom, miből jött a következtetés)... Szóval nekem ez az iszonyat kontraszt, a komor, sötét, démonikus világban ezzel a szappanoperatikus, totál értelmetlen féltékenységi és bosszúállási drámával valahogy... nem tudott tetszeni. Persze a végén ennek (a "gyerekes" viselkedés és gondolkodásmódnak) is kiderültek az okai, de... Attól még úgy éreztem, hogy a könyvtől a "nagyot akarok mondani" érzés átjött, de igazából nem járt sikerrel.
Pedig maga a világ, és a stílus, amiben íródott, nagyon bejön. Méghozzá annyira, hogy minden nemtetszésem ellenére is szívesen olvastam, és fogom is olvasni! Viszont nem bánnám, ha a továbbiakban "komolyabb" érvek-okok lennének karaktereinknek a szerelemre és a gyűlöletre is, ha már ezen érzések tombolnak bennük. Mert így nekem csak tini kisgyerekek hormonháborúját játszották. Ami... tényleg nagy kár, mert a köré épített világ igazán megérdemelte volna, hogy ne csak "játszanak", hanem legyenek "rendes" indíttatásaik is.
A könyv utolsó fejezetei elég nagy csavarokat rejtegetnek! Bizony, nem is egyet! Itt kiderül, hogy egy olyan személy állhatott a dolgok hátterében, aki a presztízs és az irígység miatt, bosszúállásból, és a hatalomért csinált mindent, amit tett. Egy olyan valaki, akire szereplőink amúgy soha nem gondoltak volna. És erős utalások vannak rá, hogy a következő részben is bőven van még mire rájönnünk, sok-sok sötét titokra, és valahogy... úgy érzem, hogy a főfőfő gonosz még mindig rejtve van, és "mások mögé bújik". Ami számomra igazán érdekessé tette az egész eddigieket, és a továbbiakat is.
- a látványvilág
- az írói stílus
- az igazi sötét jelenetek, vérrel, mágiával, latin mondatokkal, félelemmel
- a tudományon és "valódi" eszközökön túl, az Istenbe vetett hit és bizalom "használata" a szeretteikért és a világért, mint "fegyver"
- rejtélyek, és a meglepően fordulatos csavarok.
Én is evégett, + a rejtélyek miatt fogom elolvasni a következő részt is. Szerintem Tanila ezen könyvei iránti lelkesedésemet ha a róluk írt véleményem nem is tudja igazán tükrözni, a velük készült fotóm igencsak árulkodó - hiszen a benne írt világ hangulatát (is) igyekeztem szemléltetni, és... nem törtem volna ennyit magamat miatta, ha nem tetszett volna. Így pedig örömömre szolgált fotózkodni velük.
Köszönöm Tanila a különleges élményt, amit a könyveid által nyújtottál számomra! Várom a továbbiakat!
A fotóról: Vicces, hogy pár képhez Drágó kutyám cuccait veszem kölcsön kellékül. Először volt a világítós labdája "A Lámpás nyomában" -hoz, aztán az ágya "A tigris szeme" -hez, és most a világítós nyakörve duplán tekerve a csuklómon, mint világító "jáde karkötő". (Amúgy amióta erről a részről olvastam a könyvben, mindig arra gondolok az esti séta közben, hogy démonok vannak körülöttünk - mert hát ezt jelzi Drágó nyakörve). Szerencsére nem veszi zokon, hogy a cuccait használom...
