Tormási Vyktória - Szerethetetlen
2022.05.24
ROMANTIKUS
Erről a könyvről írt véleményem volt számomra a kezdetek kezdete, róla írtam legeslegelőször. Talán merhetem azt állítani, hogy azóta sokat fejlődtem, - amire töretlenül igyekszem!
De most fogadjátok szeretettel a róla szóló, 2021 februári gondolataimat...
Bár nem tartom magamat olyan hú de idősnek, bizton állíthatom, hogy a nagy átlaghoz képest sok könyvet kiolvastam már. S bár nem a kedvenc kategóriám, de romantikus regényeket is...
Épp ebből adódóan első ízben, még a könyv olvasása előtti szösszenetekből, és a hátulján levő leírásból megvolt a sanda gyanúm, hogy ez is egy amolyan klisékre épülő romantikus regény lesz...
S bár számomra valóban nem volt sok újdonság az alapstoryt és az abban lefolyó 1-2 történetszálat illetőleg, mégis volt, ami miatt különbözött az eddigiektől.
Egyrészt, aki nem olvasott ehhez hasonló történet(ek)et, annak minden ízében új lesz, és ha szereti a romantikát, vagy csak szeret valami szépet olvasni, annak tetszeni fog! Másrészt annak is érdemes elolvasni, aki úgy van, mint pl én - azaz olvasott már hasonló történeteket -, mivel Viky kivételesen gyönyörűen ír. Nem tudom, hogy maga a "magyarsága" teszi-e ezt lehetővé, hiszen a mi szókincsünk, szinonímáink, hasonlataink sokak szerint páratlan a világ más nyelveihez képest (angolul, németül, franciául is beszélek/tanulok, szóval nekem is van némi hasonlítási alapom). De maga a megfogalmazásának olyan mély és érzelmes töltete van, hogy sokkal inkább az hozta el számomra a könyv hangulatát, mint maga a történet.
Az első 2 fejezetet olvasván elmosolyodtam, és az a gondolat ötlött fel bennem, hogy ezt minden 10-25 éves lánynak olvasnia kellene, a szülőknek az orruk elé kéne tartani, mint egy tananyagot, és joooool a fejükbe vésni. Mert lehet, hogy ez egy kitalált történet, de ha valami, hát az eleje az tényleg elég valósághű, és leírja a mai világ fiatal férfiainak nagy átlagát, mármint, hogy hogyan is viselkednek-, állnak a nőkhöz, és ha ezzel minden fiatal lány tisztában lenne, megkímélhetnék magukat (és családjaikat) sok-sok bajtól (a lányok elzüllöttségétől), fej- és szívfájdalomtól.
Szóval, nekem a könyv eleje kifejezetten tetszett! (Az egész könyv, de az elejét szerettem volna kicsit külön is kiemelni! )
Tovább olvasván viszont a történet kissé komoly hangvétele nem igazán enyhült... Van pár könnyed humorral meghintett momentum, de alapjába véve eléggé depresszív maga a sztori, és a megfogalmazása is. Épp ezért talán nem is olyan baj, hogy nem egy 5kg-os, 1000-oldalas könyvről beszélünk, mert az egy kicsit sok lenne belőle. Viszont így, ahogy (gyönyörűen), és amennyiben (175 oldal) megvan írva, számomra még pont a kellemes kategória volt.
Szó mi szó, sírtam a végén. Még úgy is, hogy már olvastam ilyet, és kb tudtam, hogy ez lesz a végkimenetele, és igazából nem is vagyok az a sírós fajta... De mivel olyan jól van megírva, mégis elindított bennem, az olvasóban valamit, érzelmeket, gondolatokat.
Levonhattuk (ki-ki maga) a saját tanulságunkat, van miről beszélni.
Úgyhogy már méltán mondhatom én is, hogy büszke vagyok Vykire (nem csak azért, mert osztálytársak voltunk... ), és biztosra veszem, hogy még nagyon sok jó könyvet olvashatunk majd tőle! Hiszen ez még csak a kezdet! (...ami nem mellesleg nagyonis jól sikerült! )
Köszönöm neked ezt a szép, és szépen megírt történetet! Bőven megérte azt a pár órát, amit rászántam, és szeretettel ajánlom mindenkinek!
A fotóról:
Bár e történetben nincs kutya, mégsem véletlenül van jelen a hozzá készült képemen...
Drágót egy gyepmesteri telepről fogadtam örökbe. Míg rá nem leltem, sokan szerethetetlennek ítélték, s biztosra veszem, hogy ő is önmagát. Én viszont soha egy pillanatig nem kételkedtem szerethetőségében, s mellettem a kétkedők is hamar "hívőkké" váltak és nem hogy megszerették, hanem teljesen belézúgtak. Úgy vélem, már ő is elhiszi magáról, hogy szerethető, mivel amellett, hogy ezt igyekszem helyesen éreztetni vele, naponta kismilliószor elmondom neki, hogy nagyon szeretem. Így már érthetitek (főleg aki már olvasta), hogy miért is vele készültek a Szerethetetlen-es képeim...
Épp ebből adódóan első ízben, még a könyv olvasása előtti szösszenetekből, és a hátulján levő leírásból megvolt a sanda gyanúm, hogy ez is egy amolyan klisékre épülő romantikus regény lesz...
S bár számomra valóban nem volt sok újdonság az alapstoryt és az abban lefolyó 1-2 történetszálat illetőleg, mégis volt, ami miatt különbözött az eddigiektől.
Egyrészt, aki nem olvasott ehhez hasonló történet(ek)et, annak minden ízében új lesz, és ha szereti a romantikát, vagy csak szeret valami szépet olvasni, annak tetszeni fog! Másrészt annak is érdemes elolvasni, aki úgy van, mint pl én - azaz olvasott már hasonló történeteket -, mivel Viky kivételesen gyönyörűen ír. Nem tudom, hogy maga a "magyarsága" teszi-e ezt lehetővé, hiszen a mi szókincsünk, szinonímáink, hasonlataink sokak szerint páratlan a világ más nyelveihez képest (angolul, németül, franciául is beszélek/tanulok, szóval nekem is van némi hasonlítási alapom). De maga a megfogalmazásának olyan mély és érzelmes töltete van, hogy sokkal inkább az hozta el számomra a könyv hangulatát, mint maga a történet.
Az első 2 fejezetet olvasván elmosolyodtam, és az a gondolat ötlött fel bennem, hogy ezt minden 10-25 éves lánynak olvasnia kellene, a szülőknek az orruk elé kéne tartani, mint egy tananyagot, és joooool a fejükbe vésni. Mert lehet, hogy ez egy kitalált történet, de ha valami, hát az eleje az tényleg elég valósághű, és leírja a mai világ fiatal férfiainak nagy átlagát, mármint, hogy hogyan is viselkednek-, állnak a nőkhöz, és ha ezzel minden fiatal lány tisztában lenne, megkímélhetnék magukat (és családjaikat) sok-sok bajtól (a lányok elzüllöttségétől), fej- és szívfájdalomtól.
Szóval, nekem a könyv eleje kifejezetten tetszett! (Az egész könyv, de az elejét szerettem volna kicsit külön is kiemelni! )
Tovább olvasván viszont a történet kissé komoly hangvétele nem igazán enyhült... Van pár könnyed humorral meghintett momentum, de alapjába véve eléggé depresszív maga a sztori, és a megfogalmazása is. Épp ezért talán nem is olyan baj, hogy nem egy 5kg-os, 1000-oldalas könyvről beszélünk, mert az egy kicsit sok lenne belőle. Viszont így, ahogy (gyönyörűen), és amennyiben (175 oldal) megvan írva, számomra még pont a kellemes kategória volt.
Szó mi szó, sírtam a végén. Még úgy is, hogy már olvastam ilyet, és kb tudtam, hogy ez lesz a végkimenetele, és igazából nem is vagyok az a sírós fajta... De mivel olyan jól van megírva, mégis elindított bennem, az olvasóban valamit, érzelmeket, gondolatokat.
Levonhattuk (ki-ki maga) a saját tanulságunkat, van miről beszélni.
Úgyhogy már méltán mondhatom én is, hogy büszke vagyok Vykire (nem csak azért, mert osztálytársak voltunk... ), és biztosra veszem, hogy még nagyon sok jó könyvet olvashatunk majd tőle! Hiszen ez még csak a kezdet! (...ami nem mellesleg nagyonis jól sikerült! )
Köszönöm neked ezt a szép, és szépen megírt történetet! Bőven megérte azt a pár órát, amit rászántam, és szeretettel ajánlom mindenkinek!
A fotóról:
Bár e történetben nincs kutya, mégsem véletlenül van jelen a hozzá készült képemen...
Drágót egy gyepmesteri telepről fogadtam örökbe. Míg rá nem leltem, sokan szerethetetlennek ítélték, s biztosra veszem, hogy ő is önmagát. Én viszont soha egy pillanatig nem kételkedtem szerethetőségében, s mellettem a kétkedők is hamar "hívőkké" váltak és nem hogy megszerették, hanem teljesen belézúgtak. Úgy vélem, már ő is elhiszi magáról, hogy szerethető, mivel amellett, hogy ezt igyekszem helyesen éreztetni vele, naponta kismilliószor elmondom neki, hogy nagyon szeretem. Így már érthetitek (főleg aki már olvasta), hogy miért is vele készültek a Szerethetetlen-es képeim...
Fotó: Pásztor Digi Gábor
Smink: Sóvári Dóra
Társmodell: Drágó
(Az eredeti bejegyzés e könyvről 2021. februárban íródott.)